Megépül a szuperkórház, csak átütemezik a projektet és csúszni fog a megvalósítása - mondta a Magyar Nemzetnek a kórház előkészítését irányító Bedros J. Róbert. A kormánynak továbbra is eltökélt szándéka a Dél-budai Centrumkórház (DBC) felépítése.
A kormány a múlt héten visszavonta néhány korábbi döntését, az egyik ilyen határozat a (DBC) megközelíthetőségének fejlesztéséről szól, és egyebek mellett két autópálya-lehajtó építését tartalmazza.
A tervek szerint az 1,2 millió ember egészségügyi ellátásáért felelős intézményt továbbra is Budapest XI. kerületének Dobogó nevű városrészében építik majd meg.
A DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságának elnöke az mondta: mivel a külső kapcsolatokat – úthálózat, közművek – a szuperkórház környezetében várható fejlesztésekhez kell igazítani, a tervezést nem lehet százszázalékosan befejezni.
A DBC Zrt. alapítása óta nyolcmilliárd forintot használt fel, ebben benne vannak az eddig elkészült tervekért kifizetett összegek is – mondta az igazgatóság elnöke. Megjegyezte azt is: nyilvánvalóan mindenki arra kíváncsi, hogy mikor tud majd betegeket fogadni a Dél-budai Centrumkórház, de senki nem lát a jövőbe.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson