A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le - írja az MTI a BKK közlése alapján. A járművekre így a második, a harmadik vagy (ha van ilyen) a negyedik ajtónál lehet felszállni.
Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, "védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is".
Már az első hullám is döntött hasonlóról a Budapesti Közlekedési Központ.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) március elején kezdte el kérni a cég vezérigazgatójától, Bolla Zoltántól, hogy a dolgozók védelme érdekében zárassa le a járművek első ajtaját, mivel addigra több járművezető is elkapta a vírust.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint