Kérdésnek nevezte azonban, hogy mennyire húzódnak el ezek az események. Úgy vélte, ha hamar befejeződnek, akkor nem lesz jelentős hatásuk a Barcelonába történő utazásokra.
A rendbontások és erőszakba torkolló tüntetéshullám azután kezdődött a katalóniai városokban, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt, 9-től 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén Madrid szerint alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
A legkomolyabb összecsapások Barcelonában voltak, ahol szerda este a katalán belügyi tanácsos hivatalának környékén tűztek össze a rendőrök és a kapucnit, arcukat eltakaró kendőt viselő tiltakozók, akik a politikus lemondását követelték a katalán rendőrök kemény fellépése miatt az elmúlt napok tüntetésein. A helyi rendőrség arról tájékoztatott csütörtökre virradóra, hogy a tüntetők gyújtópalackot dobtak a rendőrökre. Az el-País című lap azt írta internetes oldalán, hogy a tüntetések idején legalább 28 sérült fordult orvosi segítségért.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat