Két hitelösszegre, 10 és 15 millió forint esetén, 20 éves futamidőre vizsgálták meg a Bank360 elemzői, hogy milyen feltételekkel lehet júniusban hitelt felvenni 5 éves és végig fix kamatperiódus esetén.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért legutóbbi átlagbért vették alapul a számításukhoz, ami 289 400 forint volt. Ahogy a legtöbb, lakosság számára nyújtott hitel esetén, jelzálogkölcsönnél is figyelembe kell venni a jövedelemarányos törlesztési mutatót, azaz a JTM-et. Ez az eladósodottság csökkentésére kidolgozott rendszer egyik fontos eleme és azt határozza meg, hogy a hitelfelvevő mekkora részét fordíthatja a nettó jövedelmének adósságrendezésre.
Kapcsolódó
Jelzáloghitelnél, mint amilyen a lakásvásárlási hitel is, a JTM-korlát a kamatperiódustól és a havi jövedelem mértékétől függ. Eszerint 500 ezer forint havi nettó bevétel alatt, ha legalább 5 éves a kölcsön kamatperiódusa, akkor a jövedelem 35 százalékát, ha legalább 10 éves a kölcsön kamatperiódusa, akkor a jövedelem felét terhelheti hiteltörlesztés. Az átlagbért tekintve ez a két összeg 101 290 forint (35 százalék) és 144 700 forint (50 százalék).
Lakáshitel felvételénél több feltételnek is meg kell felelni, a két legfontosabb ezek közül a jelzálogba vett ingatlan értéke és az önerő. Ez utóbbi minimum 20 százalék, de ennél szigorúbb, akár 30-50 százalék önerőt is meghatározhat a bank hitelfelvételi feltételként. Lényeges még, hogy a lakáshitel mellé kötelező lakásbiztosítást kötni.
Mennyiért lehet felvenni 10 millió forintot?

Egy 10 millió forintos lakáshitelt 5 éves kamatperiódussal 20 éves futamidőre már 3,25 százalékos THM-mel fel fel lehet venni, a szóban forgó ajánlatnak a törlesztőrészlete 56 435 forint, a teljes visszafizetendő összege pedig 13 551 000 forint.

Tízmillió forintot 20 évre, fix kamatperiódussal már 4,55 százalékos THM mellett találunk a Bank360 hitelkalkulátorában. A hitelajánlat törlesztőrészlete 63 001 forint, a teljes visszafizetendő összeg 15 126 840 forint. Ha a két táblázatban külön-külön a legkisebb visszafizetendővel rendelkező konstrukciókat hasonlítjuk össze, akkor a teljes visszafizetendő összegek tekintetében a különbség 1,5 millió forint. Ennyivel többet kell tehát fizetni, ha nem 5 éves kamatperiódust választunk, hanem végig fixet.
A döntést persze mindenkinek egyénileg kell meghozni. Az elemzők közül sokan várják a kamatok emelkedését a következő időszakban. Igaz, ez egy 5 éves kamatperiódusú hitelben leghamarabb 5 év múlva, 2026-ban jelentkezhet, ilyen idősíkon pedig még egy esetleges átmeneti emelkedés utáni visszarendeződés sem tűnik elképzelhetetlennek.
Mennyiért lehet felvenni 15 millió forintot?

Júniusban 15 millió forint 20 éves futamidőre és 5 éves kamatperiódussal, 3,23 százalékos THM mellett igényelhető. A havi törlesztőrészlet 84 652 forint, a teljes visszafizetendő összege 20 323 080 forint.

A 15 millió forintot 20 évre felvéve, a kamatperiódus fixálásával már 4,55 százalékos THM mellett elérhető, 94 501 forintos törlesztőrészlettel és 22 686 840 forint visszafizetendő összeggel. Összehasonlítva a fix és az ötéves kamatperiódusú hitelek közül a megjelenített ajánlatok között a legalacsonyabb visszafizetendővel rendelkező konstrukciókat, a teljes visszafizetendő összegek közötti különbség itt már több, mint 2,3 millió forintra rúg.
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek