A nyereséges működést előre megjósolta Papp Dániel a közmédia 2019-es beszámolójához csatolt nyilatkozatban. A közmédia vezérigazgatója úgy kalkulált, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt 2020-ban összességében magasabb adózott eredménnyel zárhatnak. Ez annak köszönhető, hogy a reklámbevételeik 1,5 milliárd forinttal ugyan zsugorodnak, de a 2020-as tokiói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság elhalasztása miatt a költségek 8 milliárd forint körüli összeggel csökkennek - írja a közmédia beszámolójára hivatkozva az mfor.hu.
A 2020. negyedik negyedéves eredménykimutatás szerint ezek a számok nagyságrendileg beigazolódtak, ugyanis a reklámbevételekből tavaly 5,5 milliárd forint jött be, ez 2019-ben 6,7 milliárd forint volt. A központi költségvetésből 2019-ben 87,6 milliárd forintot kaptak, 2020-ban viszont 101,6 milliárd forintot. Szintén a 20,5 milliárd forintos többlet elérést segítette, hogy az anyagjellegű és a személyi jellegű kiadásaik is mérséklődtek tavaly 2019-hez képest.
Már a 2021 első negyedéves mérlege is ismert az MTVA-nak és szintén jelentős többletnél, 3,5 milliárd forintos adózott eredménynél tartanak - írja a lap. Reklámbevételből egymilliárd forint jött össze március végéig, ellenben a költségvetésből 27,3 milliárd forint érkezett (tavaly ez a szám 23 milliárd forint volt az első negyedévben). Idén 117,7 milliárd forintos költségvetéssel számolhat az MTVA.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint