A november végén megjelent pályázat feltételei ugyanis annyira konkrétak voltak, mintha azokat a GB & Partnersre szabták volna.
A lapnak azonban Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója cáfolta, hogy e cégre szabták volna a pályázatot. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy további két társaság is pályázott, az egyik legsikeresebb - a Jeremie-programban már három befektetéséből is haszonnal kiszállt - hazai kockázatitőke-befektető, a PortfoLion, valamint a Wallis-csoport 75 százalékos tulajdonában lévő Venturio.
Közülük az Eximbank vezetősége karácsony előtt mégis a GB & Partnersszel kezdte meg a tárgyalásokat, amelyek sokáig elhúzódtak. Ezt a Világgazdaság érdeklődésére Urbán a feltételekről szóló tárgyalások elhúzódásával magyarázta. Piaci körökben ugyanakkor maguk az érintettek azt terjesztették, a pályázat körüli médiafelhajtás miatt csúszik a már megszületett eredmény nyilvánosságra hozatala - írta a lap.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön