A hvg.hu tegnap azt írta, hogy eltűnt a 75 évesen, idén januárban elhunyt Andy Vajna (Vajna András György) eredeti végrendelete. Tovább a felesége, Vajna Tímea örökölte a vagyont, pontosabban az AV Perfect nevű céget, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint).
A portál a cégpapírok alapján arra jutott, hogy bár Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya "nem volt fellelhető", a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta. Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123,4 millió dollár. A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva. Ezek többek között a következők: az AV Holdings nevű cég, egy Bentley, három bankszámla, egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás, valamint műkincsek.
Kapcsolódó
Az özvegy most azt mondta a 24.hu-nak, hogy "A végrendelet nem tűnt el, törvényes öröklés útján lettem örökös itthon, de az amerikai procedúra még csak most kezdődik. (...) Jelen pillanatban még nem jutok az örökségemhez. (...) Még nem zajlott le teljesen a hagyatéki eljárás, Amerikában még egy bonyolult procedúra vár rám."
A megörökölt cégekkel kapcsolatos terveiről is kérdeztek, de erre sem adott választ.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye