A magyar Aldi a Foxpost Zrt.-vel szövetkezett, ennek keretében az üzletek mellé csomagautomatákat telepítenek.
Ma már 82 boltnál elérhetőek a Foxpost-automaták, a két cég folytatja az együttműködést, a cél, hogy 100 üzletnél legyenek ilyenek.
A magyar tulajdonban lévő Foxpost a múlt évben költözött a korszerű maglódi raktárbázisra, ahol egy új, automata szortírozó berendezéssel naponta akár százezer csomagot is képes kezelni.
A vállalatnak van a legnagyobb országos csomagautomata-hálózata, hiszen több mint 500 automatájánál 55 000-nél is magasabb számú csomagrekeszt biztosít. Egy-egy automata helyszíntől függően 50, 60, 96 vagy 119 rekeszt biztosít.
A két cég közös terjeszkedése érthető: Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója június közepén egy rendezvényen ugyanis azt mondta, az üzemanyagárak már az elmúlt egy évben is komoly emelkedésen mentek keresztül, de várhatóan újabb jelentős megugrással számolhatunk, amely előbb-utóbb begyűrűzik a házhozszállítási díjakba is.
Ez a folyamat a csomagautomaták felé billenti majd a mérleg nyelvét, hiszen a házhoz szállítás esetében jelentősebb az üzemanyagárak szerepe a költségszerkezetben. Ennek fő oka, hogy a kiszállítás sokkal inkább elaprózott a csomagok címre vitele során: miközben a Foxpost járművei egy nap akár 800-1000 darab csomagot képesek kiszállítani az automatákhoz, addig az egyik piacvezető futárszolgálat mindössze 100-150 csomagot képes kivinni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér