A szövetség javaslata szerint a pályázat pénzügyi értékelési szempontjait szükséges lenne összehangolni a logisztikai iparág finanszírozási, gazdálkodási sajátosságaival, mert a cégek jelentős része nem tud megfelelni bírálat feltételeinek.
Emellett nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a pályázaton belül a korszerű, jövőbemutató, hatékonyságot jelentősen növelő digitális, 4.0-s logisztikai technológiák gyorsabb térnyerésére, így erősítve az Ipar 4.0-s folyamatokat. Úgy vélik, hogy rövidíteni kell a pályázat elbírálásának folyamatát a jelenlegi egy évről lehetőség szerint maximum három hónapra annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztések, beruházások üzleti tervei tarthatóak legyenek a gyorsan változó piaci környezetben.
Kapcsolódó
Az MLSZKSZ úgy látja, hogy a pályázat korábban lecsökkentett keretösszege - 4 milliárd forint - messze elmarad a logisztikai ágazat fejlesztési igényeitől, a pályázati feltételek testreszabásával ennek többszörösét tudná hatékonyan felhasználni a logisztikai ágazat.
Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke a közleményben rámutatott arra, hogy a javasolt változtatásokkal - amelyek az irányító hatóságok hatásköre és kompetenciája keretében megvalósíthatók lennének - érdemben növekedhetne a pályázó cégek száma, valamint az ágazatba érkező források volumene.
A szövetség elnöke a közleményben emlékeztet arra, hogy a Világbank 2016-os logisztikai teljesítményindexe (LPI) szerint Magyarország a globális logisztikai rangsorban négy év alatt 11 helyet javítva a 31. helyre lépett előre, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a korábbi uniós költségvetési időszakban (2008 és 2015 között) a teljes logisztikai ágazatnak 32,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelynek eredményeképpen összességében mintegy 81,6 milliárd forintos fejlesztés valósulhatott meg. (Ehhez még 52 milliárd forintnyi dunai kikötőfejlesztés is társult.)
A 2002-ben alapított MLSZKSZ a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. Tagsága 78 szervezetből áll, a tagság árbevétele 2016-ben elérte a 409 milliárd forintot.
Képünk forrása: StockSnap-fotó
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat