A felperesi beadvány szerint az átmeneti megoldásként használni kényszerült hullámsáv műsorszolgáltatási díját, mintegy 130 millió forintot, 1 milliárd 212 milliót árbevétel-kiesésükért és személyiségi jogi sérelmük vagyoni káraként, 30 milliót pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) illetékesei által tett sajtónyilatkozatok sérelmezett részei miatt, nem vagyoni kárként kértek megítélni. Mindebből a bíróság három sajtónyilatkozat alapján ítélt meg a médiaszolgáltatónak jó hírneve sérelme miatt nem vagyoni kárt.
A bírói indoklás szerint nem lehetett a médiahatóság jogellenes és felróható magatartását megállapítani, mert azt nem bizonyította a felperes, amely sem a történtek hátterét bemutató közigazgatási iratokat nem csatolta be, se azok bevonását nem kérte, és összefüggéseiben azt sem bizonyította, az alperes mely magatartása miatt, miként és milyen mértékű kár érte.
A bírói indoklás szerint akkor sem érte kár a céget, amikor késedelmesen kapta meg a frekvenciát, hiszen annak használatára hét évre kapott lehetőséget, ahogy az az eredeti pályázati kiírásban szerepelt, és ez a megoldás áll a legközelebb az eredeti állapot helyreállításához.
Az ítélet kifogásolta azt is, hogy a felperes az átmenetileg használt hullámsáv okozta pluszköltségeket követelve nem vette számba azt a bevételt, amit ez a megoldás jelentett neki, hanem a teljes frekvenciadíjért perelt.
A Budapest 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciára még 2009-ben írt ki pályázatot az akkori Országos Rádió és Televízió Testület, amely 2010 áprilisában a Klubrádiót üzemeltető társaságot nyilvánította nyertesnek, majd nyolc hónappal később kimondta a pályázat eredménytelenségét.
A médiahatósággal fennálló jogvita miatt csak tavalyelőtt februárban költözhetett át erre a hullámsávra a korábban használt 95,3 MHz-ről a Klubrádió, amely ezzel egy időben ingyenes frekvenciahasználatra jogosult közösségi médiaszolgáltatóként folytatta működését.
A Klubrádió az első fokon hozott ítéletet jogsértőnek és megalapozatlannak tartja, ezért fellebbezni fog ellene.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

A forint is belépett a harcosok klubjába

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Miért maradtak ki Orbán Viktor Harcosok Klubjából a kínai befektetők?

Megállapodtak a britek Európával, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Putyin biztos benne: 2025 végére teljesen elfoglalhat négy ukrán megyét
