A szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlésén a jelöltlistára kerülésnél Moszkva olimpiai bajnokának a titkos szavazáson 134, egyetlen kihívójának, Petrov Ivánnak pedig 65 támogatója volt, így csak előbbi lehetett jelölt. Petrov arra kérte követőit, hogy szavazzanak az elnökre. Ezt végül 178 igen, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett megtették az MTI beszámolója szerint.
A MÚSZ elnöksége augusztus 26-án döntött a tisztújító közgyűlés megtartásáról, bár a mandátuma 2022-ig szólt. Wladár Sándor ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben, illetve a szövetség előtt álló feladatok lehető legmagasabb színvonalú megoldása érdekében új, hosszú távra, 2024-ig szóló felhatalmazást kérnek a tagságtól.
Kapcsolódó
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár napirend előtti beszédében úgy fogalmazott: a rendkívüli helyzetben, ősszel bejelentett szándékkal csak egyetérteni lehet, hogy az elnökség most kapjon új, olyan hosszabb távra szóló felhatalmazást, amely a két, egymást három évvel követő olimpiai felkészülésnek, a jövő évi budapesti Eb megrendezésének, valamint a 2024-es rövidpályás világbajnokság előkészítésének a zavartalanságát garantálja.
Wladár Sándor mellett továbbra is Becsky András tölti be az általános alelnöki, míg Turi György mesteredző a szakmai alelnöki tisztséget. Az elnökségben helyet kapott Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kalaus Valter, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Szita Károly, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.
"A MÚSZ történetében nem igazán volt még példa arra, hogy több jelölt közül, titkos szavazással válasszanak elnököt, épp ezért ezt nagyon erős felhatalmazásnak tekintem. Továbbra is egyesület- és sportolópárti leszek, és ahogy eddig, ezután is a maximumot fogom nyújtani ezen a poszton - úszóként ezt nevelték belém, nem is tudnám másként csinálni" - közölte megválasztása után Wladár Sándor.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön