Három licitáló kardozott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) extrém értékes tihanyi üdülőjére és a hozzá tartozó strandra kiírt árverésen. A szervezet elnöksége még januárban döntött az ingatlanok dobra veréséről, korántsem egyhangúan.
A győztes a DT Invest Kft. lett, a Mudura Sándor erdélyi milliárdos üzletemberhez kapcsolható vállalat 900 millió forintot kínált a két külön helyrajzi számon szereplő ingatlanegyüttesért – derül ki az Átlátszó cikkéből.
Futott még a Csányi Sándor-Hernádi Zsolt-Garancsi István trió jegyezte CD Service Kft., valamint a strandot korábban bérlő Vitorlázó Gyermekekért Egyesület – a NER-bárók 885, a gyerekek 880 millió forintot adtak volna.
A strand mellett fekszik Csányiék – jelentős állami támogatással – tervezett üdülőkomplexuma, ami a tervek szerint egy felújítandó kastélyszálló mellett több új épületből áll.
További részleteket itt lehet olvasni.
A MÚOSZ pontosít
A másfél éven át húzódó eladási folyamat úgy kezdődött, hogy az elnökség az ingatlanokkal kapcsolatos hatásköreit a MÚOSZ 43 tagú küldöttgyűlésére ruházta. Az eladásról tehát nem az elnökség, hanem a küldöttgyűlés döntött - közölte lapunkkal Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke.
A küldöttgyűlés egy összetett értékesítési eljárást alakított ki, amelynek minden fázisában küldöttgyűlési döntésre volt szükség a továbblépéshez. Az üdülőt meghirdettük a HVG-ben, a Magyar Nemzetben és az ingatlan.com-on. Kétfordulós ajánlattételi felhívást tettünk közzé, licitlehetőséggel. Összesen 19 írásos ajánlat érkezett, a második pályázat második körében a licitre közülük hatan jelentkeztek, és hárman vettek részt ténylegesen a licitálásban. A tenderbontást, illetve a licitet is zoomon közvetítettük az elnökség és a küldöttgyűlés tagjai, illetve a jelen nem lévő pályázók számára, továbbá kép- és hangfelvétel, illetve közjegyző és jogász közreműködésével két-két jegyzőkönyv készült.
Arról, hogy a liciten a legmagasabb összegű ajánlatot adó pályázóval szerződjünk, szintén a küldöttgyűlés döntött: 21-en támogatták az értékesítést, 13-an ellenezték, 4-en tartózkodtak - írta Hargitai.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)