Az MMS (Miracle Mineral Solution, Miracle Mineral Supplement) elnevezésű készítményt súlyos megbetegedésekre (többi között HIV és rák esetén) javasolják forgalmazói, az országos tisztifőorvos azonban azt ajánlja, hogy az emberek ne használják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legalább 18 ország esetében tud káros hatásokról (köztük súlyos következményekről, halálos kimenetelű esetről is) a szer használatához kötődően. Magyarország egyelőre nincs ezen országok között, de a szer itt is elérhető - idézi az MTI a közleményt.
A WHO 2010 után másodszor is figyelmeztetést adott ki az internetes felületeken forgalmazott MMS elnevezésű szerrel kapcsolatban.
Kapcsolódó
A termék a nátrium-klorit (NaClO2) 28 százalékos oldata, amelyet általában aktiváló folyadékkal - legtöbb esetben citromsavval, de sósavval, lime- vagy citromlével, illetve ecettel - együtt is forgalmaznak. A terméket árusítók állítása szerint az MMS és az aktiváló folyadék együttesen klór-dioxidot (ClO2) alkot, amelynek számos, tudományosan nem igazolt gyógyító hatást tulajdonítanak.
A weboldalak leginkább szájon át történő alkalmazást javasolnak, de van, ahol beöntést, fülön vagy bőrön keresztül történő használatot írnak elő.
A tisztifőorvos és a kormányhivatal kiemelte: a szer súlyos tüneteket okozhat. Az MMS cseppek fogyasztása torokfájást, hányást, tartós hányást, hasmenést, hasi görcsöt, dehidratációt, súlyosabb esetben methemoglobinémiát (a hemoglobin vasionjának átalakulása miatt csökkent oxigénmegkötő képesség következtében fellépő légzési nehézség, illetve fulladás), hemolízist (a vörösvértestek szétesését) és veseelégtelenséget okozhat. "A termék használata fokozott egészségügyi, forgalomba hozatala pedig közegészségügyi veszélyt hordoz" - írták.
A WHO-nak tudomása van egy MMS2 névre hallgató termék árusításáról is. Ezek kalcium-hipoklorit port tartalmazó kapszulák. Az MMS2-vel kapcsolatos megbetegedésekről a WHO-nak egyelőre nincs információja - tették hozzá.
Legolvasottabb
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik