Tavaly 14,2 millió vendég csaknem 40 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, ez csaknem 40 százalékos bővülés 2021-hez képest, és csupán 5 százalékkal marad el a 2019-es szinttől.
A fővárosba csaknem 4 millióan, vidékre több mint 10 millióan látogattak el 2022-ben.
A szállodák kapacitáskihasználtsága országos átlagban körülbelül 47 százalékos volt.
A vidéki turizmust 73 százalékban a belföldi turisták adták, míg Budapestre 82 százalékban külföldiek érkeztek.
A magyarok nyáron főként a Balatont keresték fel, itt csaknem 8,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, a második helyen 2,6 millió vendégéjszakával a Mátra-Bükk térsége áll.
A legtöbb turista ezeket a településeket kereste fel
A legtöbb turistát fogadó települések listáját Budapest vezeti, amit Hajdúszoboszló, Siófok, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros követett. Guller Zoltán hozzátette, a külföldi turizmus kezd visszaállni.
A legtöbben továbbra is Németországból érkeztek, utána a sorban Csehország, Románia, az Egyesült Királyság és Lengyelország következik.
Guller Zoltán azt is elárulta, hogy az ágazat vélhetően azért nem tudta megdönteni a 2019-es számokat, mert az amerikai, az orosz és a kínai turisták nem olyan számban érkeztek, mint ahogy jöhettek volna.
A legtöbb pénzt ebből az országból hozzák
A költéseket tekintve szintén Németország áll az első helyen: a német turistáknak köszönhetően körülbelül 35 milliárd forintnyi bevételre tett szert az ország. Ebben a sorban az Egyesült Államok a második, az Egyesült Királyság a harmadik helyen áll.
A szálláshelyek árbevétele 2022-ben 668 milliárd forintot tett ki, ez még az inflációval csökkentve is 52 százalékkal magasabb az előző évinél. A szobák átlagára 29 298 forint volt, ami 15 százalékos emelkedés 2021-hez képest.
A vendéglátásban az árbevétel 42 százalékkal, 1490 milliárd forintra emelkedett 2022-ben. Ez az összeg reálértéken is 24 százalékkal haladja meg a 2021-es adatokat.
Ennyit költöttünk Szép-kártyáról
Guller Zoltán kiemelte, tavaly a szép-kártyákról a kártyabirtokosok 385 milliárd forintot költöttek, ez 5 százalékkal több a 2020-as értéknél, és duplája a 2019-esnek. Az országban 2,5 millió embernek van szép-kártyája, amelyeken jelenleg körülbelül 105 milliárd forint áll rendelkezésre.
Guller Zoltán arra is kitért, hogy nagyon ígéretes a januári adatsor, amely szerint január 27-ig már 1,5 millió vendégéjszakát töltöttek el az országban, a következő napokra pedig még 200 ezer vendégéjszaka foglalást látnak. A számok 100 ezres bővülést mutatnak 2022 azonos időszakához képest.
A turizmus továbbra is emelkedő pályán mozog, ha a körülmények nem romlanak, akkor az ágazat teljesítménye 2023-ban Magyarországon meg fogja haladni a 2019-es számokat
– jelentette ki Guller Zoltán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)