A bontással november 8-ig kell végezniük. A cég feladatai között szerepel az ideiglenes melléklétesítmények, a segédszerkezetek, valamint az épületszerkezetek építési, bontási és rögzítési munkái.
A bontási munkálatok alatt felvonulási területként a Szív utcában a gyalogosjárdát és egy közlekedő sávot, valamint az Andrássy út és a Kodály körönd érintett szakaszait fogják használni, ezért itt forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani.
A tervek szerint a környéken élő lakókat, a közlekedésben résztvevőket a lehető legkevésbé zavarják a munkával.
A 2400 négyzetméter alapterületű Andrássy úti palota tetőszerkezetében keletkezett tűz miatt leégett a ház tetőtere és legfelső, lakatlan harmadik emelete. Az épület megsérült, életveszélyes részeit emiatt kell lebontani.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek