A Fejér megye keleti részét lefedő 4. számú, Dunaújváros központú egyéni választókerületben azért kell időközi választást tartani, mert az itt tavaly áprilisban megválasztott Pintér Tamás (Jobbik) októberben Dunaújváros polgármestere lett, a két tisztség azonban összeférhetetlen, ezért a politikus lemondott parlamenti képviselői mandátumáról - írja az MTI.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) február 16-ára tűzte ki az időközi választást. Miként az általános országgyűlési választáson, úgy a februári időközi voksoláson is lehetőség van arra, hogy azok a választópolgárok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon, az ország nagykövetségein és konzulátusain szavazzanak.
A külképviseleten voksolni szándékozók február 7-én 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
Az NVI adatai szerint a tavaly áprilisi szavazáson a választókerületből 407-en jelezték, hogy külképviseleten kívánnak voksolni. Tavaly áprilisban 118 külképviseleten lehetett szavazni, az idei európai parlamenti voksoláson már 132-n. Azóta megszűnt a szavazás lehetősége Bogotában és Bejrútban, azonban új helyszínként megjelent Nürnberg, Vientián és Jeruzsálem, így a februári időközi választáson már 133 külképviseleten lehet majd voksolni.
Amikor valakit felvesznek a külképviseleti névjegyzékbe, egyidejűleg feltüntetik a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékében, hogy a választópolgár a külképviseleti névjegyzékben szerepel, a szavazóköri névjegyzék kinyomtatott példányán pedig nem jelennek meg a külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgárok, így biztosítható, hogy egy választópolgár ne szavazhasson a külképviseleten és a lakóhelye szerinti szavazókörben is.
A választópolgár a külképviseleti névjegyzékbe történt felvétel után meggondolhatja magát, így ha mégis Magyarországon szeretne szavazni, február 12-én 16 óráig kérheti, hogy töröljék a külképviseleti névjegyzékből, és vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. Lehetőség van arra is, hogy az a választópolgár, aki már jelentkezett a külképviseleti névjegyzékbe, megváltoztassa külföldi szavazásának helyszínét.
A kérelmeket személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában vagy a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon vagy - ügyfélkapus regisztráció esetén - a www.magyarorszag.hu honlapon lehet benyújtani.
A külképviseleti névjegyzékbe felvételhez a választópolgárnak meg kell adnia személyes adatait, és meg kell jelölnie, melyik ország melyik külképviseletén kíván szavazni. Megadhat egy értesítési címet is, ha nem csak a lakcímére kér értesítést a névjegyzékbe vételéről. A külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem.
Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják majd a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és helyszíneiről a www.valasztas.hu oldalon lehet tájékozódni.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat