A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár ismertette:
az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések pályázhatnak vagy út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, vagy járdafelújításra 10 millió forintig.
A pályázatokat június 14-től július 14-ig lehet benyújtani, és várhatóan még nyár végéig elbírálják.
Milliárdokkal korszerűsítik a falvakat
A kormánybiztos elmondta, hogy a falusiak életminőségének javítása érdekében 2019 óta a Magyar Falu program jelentős támogatást nyújt az otthonfejlesztés, az alapfokú oktatás és az egészségügyi ellátás terén, illetve a szociális szférában, de emellett nagy hangsúlyt kap a közlekedésfejlesztés is.
- A falusi vasútállomások fejlesztésre 2019 óta 2 milliárd jutott.
- A falvakat összekötő alacsonyabb rendű állami utakból eddig összesen több mint 3700 kilométer újult meg, idén pedig még várhatóan 1000 kilométer, minderre összesen 278 milliárd forintot fordítanak.
- Az önkormányzati utak, hidak felújítására eddig mintegy 2800-an kaptak pályázati támogatást, 1300-an járdafelújításra, több mint 100 pályázó pedig kerékpárútra.
- Mindezek támogatása mintegy 80 milliárd forint, így a kistelepülések közlekedés-fejlesztésére összesen már több mint 360 milliárd forintot költött a kormány a Magyar Falu program keretében.
Kátyúk és úthibák országában élünk, hamarosan nagyszabású felújítás javíthat a helyzeten
Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődik tavasszal, amire már sok hazai autós várhatott, hiszen jelentős anyagi kárt jelent a gépjárművek karbantartása, amit tetéznek a kátyúkárok. Bővebben>>>Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket