Az eseményen megjelentek a rendőrök, akik arra hivatkoztak, hogy a téren területvédelmi intézkedés van érvényben, íígy nem engedték a flashmob megtartását, és felszólították a résztvevőket, hogy hagyják el a Szent György teret. Így a diákok a tér sarkán tájékoztatták a résztvevőket és a sajtót is. A rendőrök ezen felül igazoltatták két társukat, egyiküket megkérték, hogy szálljon vissza a buszra, másikukat csak a kabátján lévő sárga szalag - az oktatás szétverése elleni tiltakozások jelképe - eltávolítása után engedték tovább. Később, a flashmob befejeztével a rendőrség már a korábbi résztvevők egyikét sem engedte be a Sándor Palota előtti térre.
Az egyetemfoglalók nyomatékosan szeretnék felhívni a figyelmet a tervezett alaptörvény-módosítás veszélyeire, amely egyebek között az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített rendelkezéseket emel alaptörvényi szintre pusztán azért, hogy azok alkotmányosságát a Alkotmánybíróság a későbbiekben ne vizsgálhassa. "Ez az alkotmányosság válsága" - olvasható az egyetemfoglalók közleményében. A módosítás megtiltaná azt is, hogy az Alkotmánybíróság saját korábbi döntéseire hivatkozzon. Az Országgyűlés ezzel a rendszerváltó országok legjobb Alkotmánybíróságának alapvető döntéseit helyezi hatályon kívül, amelyek tágan határozták meg többek között a véleménynyilvánítási és a gyülekezési jog határait.
A tervezett Alaptörvény-módosítás korlátozná az felsőoktatási intézmények autonómiáját, a szabad munkaerő-áramlást, kriminalizálná az életvitelszerűen utcán élő honfitársainkat, különbséget tenne egyház és egyház között, és számtalan olyan passzust is tartalmaz, amely közvetve fejtené ki negatív hatását. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának aláírójaként és az Európai Unió tagjaként Magyarország ezzel számos kötelezettségét megszegi. Az ombudsman mellett az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács is kifejezte aggályait a módosítással kapcsolatban.
Az egyetemfoglalók szombaton 15 órára az Alkotmány utcában újabb tüntetés terveznek.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik