A várható áremelkedés oka, hogy az elmúlt héten a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) 3,1 százalékkal emelkedett a mediterrán piacon - olvasható a GKI Energiakutató elemzésében. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára ennél kisebb mértékben, de szintén emelkedett, heti átlagban 0,8 százalékkal, ráadásul a forint is gyengült a dollárral szemben. A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 6, míg a gázolaj esetében 3,7 százalékos emelkedést mutatnak.
A nemzetközi piaci folyamatok így összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a benzin esetében akár az 5 forintot is meghaladó, míg a gázolaj esetében kb. 4 forint áremelkedést indokolnák 16-án, hétfőn. Ugyanakkor az elmúlt héten jelentős különbség mutatkozott az északnyugat-európai és a mediterrán piaci árak között, és úgy tűnik, hogy a MOL az előbbi alakulásához igazította az árait - írja a GKI Energiakutató. Márpedig ez azt jelenti, hogy a következő heti árváltoztatások egy magasabb bázison alapulhatnak, így összességében azt feltételezik, hogy a MOL a benzin esetében egy szerényebb, 2-3 forintos, míg a gázolaj esetében 3-5 forint közötti áremelkedést érvényesít 16-án, hétfőn. Ezzel a benzin kiskereskedelmi átlagára így 419 forint, a gázolajé pedig 423 forint lehet július 18-án, szerdán.
Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak jelentős mértékben emelkedtek: a benzin 12, a gázolaj kb. 16,5 százalékkal. A havi átlagkeresetek ettől elmaradó növekedése következtében tavalyhoz képest kb. 10 százalékkal kevesebb benzint és kb. 13 százalékkal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt