A december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazás elrendeléséhez szükséges aláírások összegyűjtését szolgáló íveket vett át hétfőn a kezdeményezőtől, Bíró Zoltántól Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke. Bíró összesen háromezer ívet adott át, s azokon 45 ezer aláírásnak van hely - írja közleményében a MASZSZ.
A szervező magánszemélyként fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, és a kérdését - "Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?" - a testület hitelesítette. A határozat ellen benyújtott kifogást a Kúria elutasította, a MASZSZ elnöksége pedig még július elején elsőként úgy döntött, hogy egyetért a kezdeményezéssel, és aktív szerepet vállal az aláírásgyűjtésben.
A közlemény szerint a dolgozói érdekképviseletek hosszú ideje szeretnék elérni, hogy szenteste munkaszüneti nap legyen, s erre már az előző kormány idején is kísérletet tettek, de hiába.
A referendum kiírásához legalább kétszázezer érvényes aláírást kell összegyűjteni - a szervező különben sokkal többet szeretne majd benyújtani -, s ennek határideje november 28-a. A MASZSZ ehhez kész segítséget nyújtani, s a megyei szervezetek bevonásával számos aktivista közreműködésére számítanak.
A munkahelyeken nem lehet aláírást gyűjteni, ezért elsősorban a nagyobb foglalkoztatók telephelyeinek közelében, illetve a forgalmasabb közterületeken várják majd mindazokat, akik egyetértenek a népszavazás céljával. A MASZSZ ugyanakkor valamennyi konföderációt arra kér, hogy csatlakozzon az országos mozgalomhoz.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók