A sárga fém évszázadok óta a felhalmozás első számú eszköze - mint ahogyan a gazdagság egyik szimbóluma az aranytömb lett. A nemesfém unciája (31,1 gramm) tartósan az ezerdolláros szint körül mozog, de tavaly március közepén már ezer dollár fölé is emelkedett az ára. Ez még akkor is csúcs, ha tudjuk, az arany reálértéken 1980 januárjában érte el eddigi rekordját, 2007-es dollárban számolva 2400 dollárt ért egy uncia.

Az arany főnixmadárszerű feltámadása a 2008-ban indult válság következménye, addig ugyanis sokkal jobb befektetési és tezaurálási lehetőséget kínáltak a részvények, a származtatott ügyletek, a részvényre váltható kötvények és még tengernyi pénz- és tőkepiaci innováció. Az értékmentési célú aranyvásárlás mellett a nemesfém árának emelkedésében meghatározó szerepe van az ékszeriparnak is. Az aranypiac első számú szereplője India, ahol az arany ékszer máig státusszimbólumnak számít. A világ évi 3600 tonna aranyfelhasználásának ötöde ide irányul. A gazdag családokban már a leánygyermek születésénél megkezdődik a hozomány felhalmozása tört arany, illetve aranypénzek formájában. Nagy az arany iránti kereslet a gazdag Öböl menti olajmonarchiákban, de Kína és Oroszország új elitje is egyre szívesebben teszi ki a kirakatba a pénzét méregdrága arany ékszerek és egyéb, aranyból készült luxuscikkek (például órák, mobiltelefonok) formájában. Aranyból évente megközelítőleg 3500 tonnát dobnak a piacra, 2500 tonna származik a bányákból, ezer tonna pedig tört arany és aranyhulladék.

Vakít az ezüstös csillogás is Túl nagyra nyílt az olló az arany és az ezüst árfolyama között, a két nemesfém jegyzésének közelítenie kell egymáshoz - vélekedett a Bloombergnek adott nyilatkozatában Peter Sorrentino, a 15,5 milliárd dollárt kezelő Huntington Assets menedzsere. A pénzüket biztos helyre menekíteni igyekvő befektetők előbb-utóbb ugyanis az olcsóbbik nemesfémet is megtalálják, márpedig akkor elkerülhetetlenül megindul felfelé az árfolyama - vagyis érdemes ezüstbe is fektetni. A statisztika is ezt az érvelést támasztja alá: míg ugyanis az elmúlt két évben átlagosan 58 uncia ezüstöt kellett adni egy uncia aranyért, addig ma a sárga nemesfém drágulása miatt már 72 unciányi ezüstbe kerül az.

Az ezüst 1995-ben volt relatíve a legolcsóbb, akkoriban 84,39 unciáért lehetett kapni egy uncia aranyat. Az elemzők is egyre magasabb célárakat emlegetnek. A Bloombergnek nyilatkozó Philip Klapwijk, a GFMS nemesfémkutató intézet vezetője például úgy véli, hogy az ezüst a jelenlegi 13,1 dolláros értékről 58 százalékkal, 18 dollár fölé drágulhat, miközben az arany árfolyamától csak 25 százalékos emelkedést vár. Az egymilliárd dollárt kezelő Delta Global Advisors elnöke, Chip Hanlon ennél is magasabb, 20 dolláros árfolyamra számít, de akad elemző, aki - tartós részvénypiaci bessz esetén - a 24 dolláros szintet sem tartja kizártnak.

Bor és igazság

Évszázadok óta érték a jó bor - ezért nem csak élvezeti, hanem befektetési célpontnak is számít. A bordeaux-i négociantok vagy az angol portói kereskedők tulajdonképpen befektetőként és nem bizományosként működnek évszázadok óta. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a modern borbefektetési intézményrendszer az elmúlt öt-tíz év terméke a maga likvid bortőzsdéjével, borbefektetési alapjaival és határidős borindex kontraktusaival. A mostani válság kezdetén a legtöbb szakértő azt jósolta, hogy a borpiac a „safe haven" kategóriába tartozik, ez azonban illúziónak bizonyult.

A gyengülés leginkább azzal a sajátos okkal magyarázható, hogy az elmúlt évek legjelentősebb vásárlói rétegét a Wall Street és a londoni City jelenleg éppen munkát kereső befektetési bankárai alkották. Az ő kényszerértékesítéseikentúl a feltörekvő piacok (főként Oroszország és Kína) milliárdosainak meggyengült helyzete és a borbefektetési alapoknál tapasztalt - bár korántsem pánikszerű - tőkekivonások is hozzájárultak az áreséshez. Mindez oda vezetett, hogy 2008 végére a legszélesebb körben elismert borindex, az 1999-ben alapított londoni bortőzsde (Liv-ex) 100 bort tartalmazó indexe június végi csúcsáról 22 százalékot esett. A két legelismertebb borbefektetési alap, a Fine Wine Fund és a Vintage Wine Fund pedig mínusz 17 százalékos, illetve mínusz 18 százalékos teljesítményt produkált a múlt évben.

Az érdeklődők számára persze az a legfontosabb kérdés, hogy mit tartogat a jövő. A nemzetközi sajtó szinte egyöntetűen hanyatlást vizionál, ezzel szemben az alapkezelők soha vissza nem térő beszállási lehetőségekről beszélnek.

A mostani időszakban nehéz okosnak lenni, de a legtöbb tényező az óvatos optimizmust erősíti: egyrészt az átlátható és megfogható befektetési termékek szerepe a válság során valószínűleg felértékelődik. Másrészt a legmagasabb minőségű palackoknak (1945 Mouton, 1959 Lafite, 1961 Latour) az aranyhoz hasonlóan még a nehéz gazdasági időszakokban is volt áruk és piacuk, és ennek a szegmensnek a kínálata nagyon szűkös - mondja Varga Szabolcs. A Gutmann osztrák privátbank magyarországi vezérigazgatója szerint a befektetési stratégiában mindenesetre továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni az ár/Parker pontok viszonyát az alul-, illetve felülértékeltség meghatározásakor. Az a tény, hogy az 1855-ös bordeaux-i klasszifikációhoz képest milyen átalakulás ment végbe a mai napig az egyes chateaux-ok rangsorában (legjobb példa a Mission Haut-Brion), jól mutatja, hogy a jelentős felértékelődési potenciállal rendelkező feltörekvő „sztárok" megtalálása is nagy hozammal kecsegtet.

Végül pedig ne felejtsük el, hogy ennél a csodás sajátos terméknél jelentős tényező a „szórakozási faktor": körüllengi az exkluzivitás érzete, jókat lehet róla társaságban beszélgetni, sőt egy esetleges áresés esetén befektetésünket elfogyasztva legalább kellemesen tudunk vigasztalódni...

Boros milliárdosok

Nemes nedű, nemes befektetések. A borba fektetett tőke ugyanis nem ígér gyors megtérülést - még a milliárdosoknak sem. A borászkodás az üzleti lehetőségektől eltekintve is nagy divat lett az elmúlt években. Szinte minden hazai nábob rendelkezik szőlővel vagy borfeldolgozóval - ha másképpen nem, hát egyegy pincerekeszt bérelnek a legfelkapottabb borvidékeken, Villányban vagy Tokajban.

A legnagyobb milliárdos borász kétségtelenül Csányi Sándor. A nevét viselő borászat 340 hektáros villányi termőterületen gazdálkodik, és olyan mennyiséget és minőséget állít elő, amivel már külföldi piacokon is meg lehet jelenni Nem sokkal van lemaradva - a termőterület nagyságát illetően sem - Szeremley Huba, aki ugyan feladta helvéciai borászatát, de több mint 130 holdas badacsonyi szőlője egyre bővül. Szeremley borai is eljutnak a világ tucatnyi országába, de az igazán szép borokat az éttermében lehet megkóstolni.



Demján Sándor sem akart lemaradni a borvetélkedésben, amikor 1997-ben Bartha Ferenc exbankárral és befektetőtársával - szintén Badacsonyban - megvásárolta az egykori állami gazdaság borászatát. Bartha néhány évvel később kiszállt a százhektáros borüzletből, Demján viszont évi egymillió palacknyi bor előállítását tűzte ki célul - a borok márkanevének pedig a jól csengő Habsburg nevet vásároltaválasztotta. Az egri borvidéket választotta Botos Attila, aki az Egervin privatizációjából „főállású" borászként jött ki. A cég - amelyről egyre több és nem mindig pozitív hír röppen fel - elsősorban német piacra szállít bort, mégpedig nagy tételben.

Amatőr borászként kezdte Béres József és Matyi Dezső is - végül a gyógyszerész família és a könyves mogul is profi lett. Béresék Tokaj környékén, Matyi pedig Szekszárdon és Tokajban vett szőlőt. A pécsi illetőségű könyvkereskedő Matias néven saját márkát is épít - no, meg egy korszerű borfeldolgozót Pécsett. Lovas Péter és Póczik Péter szintén nagy borkedvelők és mindketten az ingatlanfejlesztésben érdekeltek. Lovas a közelmúltban vásárolt egy tokaji szőlészetet, Póczik - aki idén került be a leggazdagabbak „klubjába" - Badacsonyban épít egy borászatot, ahol a Bazalt márkanevű nedűt palackozzák majd.

Zwack Péter zárja a boros milliárdosok sorát. A neves likőrgyáros Bátaapátiban kezdte, majd Tokajban folytatta a boros terjeszkedést - ám már ezt az üzletágat is átadta leányának. Földéhség - aranyáron Nem kétséges, hogy aki földet vett, aranyat aratott, sőt még most sem késő vásárolni, hiszen az árak egyre emelkednek. A termőföld ára az elmúlt években három-négyszeresére emelkedett a meglódult kereslet miatt. Míg 2003-ban egy hektár gyenge, 17 aranykoronás földért 150-180 ezer forintot adtak, ma ugyanez félmillióba kerül. A jó földek - különösen az öntözött területek - ára még ennél is meredekebben emelkedett - vonja meg a mérleget Raskó György agrárközgazdász.

Tapasztalatai szerint a jó minőségű, 20 aranykorona feletti földért hektáronként ma már egymillió forintnál is többet kérnek - és kapnak. Sőt, ha ez a terület még öntözött is, akkor az ár elérheti másfél millió forintot. Olyan nagy az igény, hogy egy meghirdetett parcellára 24 órán belül le kell tenni a foglalót, vagy más viszi el az értékes földdarabot.

Hasonlóképpen drágulnak a szőlőültetvények is. Tokaj, Villány vagy Eger borvidéke kiemelt területnek számít. Itt egy hektár jól művelt szőlőért akár 20 milliót is leszurkolnak a vásárlók - de jó nevű és ismert dűlőkben 10 millió alatt nem lehet egy hektár szőlőhöz jutni. Az erdőnek ugyanakkor szinte nincs ára. A falopások elharapózása miatt reménytelen az erdőgazdálkodás - ezért csak kivágásra érett erdőt érdemes venni, vagyis aki ebbe fektet, nyomban arat is.

A magyar föld jó minőségű és még így is alulárazott - mondja az ismert agrárszakember. A Dunántúlon például még helyenként egymillió forint egy hektár, de az alig néhány száz méterre lévő Burgenlandban ennek két és félszeresébe kerül az akár rosszabb minőségű termőföld. A föld adásvétele az elmúlt években felgyorsult, becslések szerint a hazai termőföld és szőlő egy százaléka cserél gazdát 12 hónap alatt - és a nagy ugrás még előttünk van!

Szélvészsebességű veterán autók

Egyre értékesebbek az oldtimer vagy más néven veterán autók, és a magas árakat még a válság sem tépázta meg. Sőt Ilkovits Ádám szerint egyre drágábban kelnek el az igazi ritkaságok. Az A1 ingatlancég vezetője - akit a veterán autók egyik hazai szakértőjének tartanak - szerint az oldtimerek már a műkincs kategóriába kerültek.



Ezt immár tények is bizonyítják: az az 1985-ben készült Ferrari 250GTO, amelyet Ralph Lauren divatmágnás néhány éve még 600 ezer dollárért vásárolt, ma 15 millió eurót(!) ér. Ebből a sportkocsiból ugyanis mindössze 33 darab készült, és a piacon egyszerűen nincs eladó példány - vagyis ha felbukkan egy ilyen Ferrari az árverésen, akkor annak az ára a csillagos ég. De nem csak a csúcskategóriára jellemző a magas ár. Az 1955-1964 között gyártott 190-es Mercedes kabrió változatának ára annak ellenére emelkedett háromszorosára az elmúlt években, hogy ebből a típusból 25-26 ezer darab gördült le a futószalagról.

Az elmúlt tíz évben tapasztalható gyors áremelkedés oka egyértelműen az, hogy az aukciókról is eltűnőben vannak az igazi ritkaságok, a „pedigrével" rendelkező verseny- és sportautók. Az igény irántuk ugyanis óriási. A műkincsekkel ellentétben egy veterán autónak további két előnye van: furikázni lehet vele és könnyen pénzzé tehető. Ezért világszerte több aukciósház szakosodott a „historikus" autókra - már csak azért is, mert tekintélyes vevőkör jelenik meg az árveréseken.

És itt nem csak az autós hagyományokkal rendelkező német, brit vagy amerikai gazdagokra kell gondolni, mert egyre több „műkincs" vándorol Kínába és Oroszországba is. A nemzetközi sztárvilág diktálja a tempót. Ion Tiriac román teniszezőnek - aki bankot is alapított Bukarestben - például 60 autóból álló veteránautó- parkja van, amelynek értékét tízmillió euróra teszik. De hasonló gyűjteménnyel rendelkezik Ralph Lauren is. Az ismert New York-i divatdiktátor két év alatt vásárolta össze 35 darabból álló kollekcióját, amelynek értéke több száz millió dollár. Ebben olyan Ferrari-ritkaságok is találhatók, amelyek értéke darabonként több mint tízmillió euró.

A gazdasági válság fura módon jót tett az oldtimerek piacának: nagyon sokan ugyanis autóba fektették és fektetik a pénzüket, ami további áremelkedést eredményez. S hogy ebben a vetélkedésben hol állnak a magyarok? Nos, nálunk az oldtimerkedvelők körében a legnépszerűbb a veterán Merci. Jól tették, akik ebbe fektették a pénzüket, hiszen a néhány évvel ezelőtt megvásárolt W170-es Mercedes 450 SL kabrió éppen a dupláját éri, immár öthat millió forintot. De jó néhány hazai milliárdos garázsában ennél jóval drágább autókat is találni. A legértékesebb hazai oldtimernek ugyanakkor Horthy István BMW-jét tartják, amelyért kár 600 ezer eurót is megadnának - de persze nem eladó. Egyelőre...

Műkincsben is jó a hazai

A kérdés, hogy megéri-e műtárgyat venni. Vagy megérte-e bármikor. Mikor és mit kellett vennünk ahhoz, hogy ma úgy érezhessük, jól jártunk? És jó befektetés egyáltalán a festmény?

Aki találkozott már műkereskedővel vagy galériással, egészen biztosan hallotta azt a véleményt, hogy ez bizony hosszú távú befektetés, és senki se remélje, hogy 10-20 éven belül valorizálható haszonra tehet szert. Az igazi nyereség ezen a területen a „hozadék", vagyis az, hogy esztétikai élményt nyújt a tárgy birtoklása.



Induljunk ki tehát abból az axiómából, hogy ez hosszú távú türelemjáték. Kieselbach Tamás szokta mondani, hogy olyan még nem volt, hogy egy jó képnek ne ment volna fel az ára. Csak kérdés, hogy mennyi idő alatt és mennyire...

Nézzük meg először a hosszú távot, és nézzünk egy sztárfestőt, mondjuk Munkácsyt, hiszen az ő elismertsége vitán felüli, s azt is tudjuk, hogy mindig drága volt.

A dajka című képe többször is szerepelt árverésen, 1971-ben a BÁV-nál, 1994-ben pedig a Nagyházi Galériánál árverezték. 1971-ben a kép leütési ára 70 ezer forint volt, 23 évvel később 3,4 millió. 1994 óta ismét eltelt 15 év, Munkácsy rekordárait ismerjük, a Poros út 220 millióért, Az alvó nagyapó 180 millióért vagy A baba látogatói 160 millióért kelt el. A dajka című képéért, amely hasonló zsánerkép, nem tudjuk, mennyit adna most a piac, s lehet, hogy nem döntene rekordot, de azt kijelenthetjük: a 15 évvel ezelőttinél jóval jelentősebben emelkedne az ára.

Ripp-Rónai a másik remek példa a nagyarányú áremelkedésekre hosszú távon, hiszen tőle is mindig forogtak képek magyar aukciókon. A példa kedvéért vegyünk egy konkrét képet az egyik legjobb korszakából, egy kukoricás zsánert, a Kerti jelenet gróf Somsicsek kertjében címűt. Ezt 1970-ben a BÁV-nál árverezték, leütési ára 52 ezer forint volt, ami akkoriban nagyjából egy új Trabant árának felelt meg.

1999-ben a Kieselbach Galériánál került kalapács alá, leütési ára 13 millió forint lett, így 29 év alatt 250-szeres áremelkedést ért el. Azóta eltelt tíz év, és persze nehéz saccolgatni, de 40 millió forint körüli összeget most biztosan megér ez a kép.

Érdemes szót ejteni azokról is, amelyek igazán jó vételnek bizonyultak még a közelmúltban is: Batthyány Gyula, Tihanyi Lajos művei. Mindkét festő képei az aukciós piac újraindulásakor százezres nagyságrendet képviseltek. Batthyány Gyula képeinek ára az ezredforduló után már átlépte a milliós nagyságrendet, és a rekordjai 36 millió forintnál tartanak. A 20-30 milliós képek persze nem mondhatók általánosnak, de Batthyány jól eladható kategória. Az arisztokrata körök, a mondén társasági élet ihlette képei sokféle stílusirányzattal rokoníthatók.

Tihanyi Lajos „karrierje" hasonló, az ezredforduló előtti néhány százezres árairól ma már elmondható, hogy egy-egy árverésen a tízmilliós nagyságrendet könnyűszerrel elérik festményei, a kiemelkedők pedig már az 50 millió felé haladnak. 2007 telén a Kieselbach Galéria aukcióján egy csendélet 44 millió forintos leütési áron kelt el (plusz a jutalék).

Az 1945 utáni festészet felértékelődését láthattuk tavaly Csernus Tibor festményeinél, előtte Kondor Béla és mások műveinél. Továbbra is megfigyelhető az a tendencia, hogy neves alkotók grafikai műfajú műveit is egyre jobban értékeli a piac. Most, a válság idején egy dolog biztos: nem lehet tudni, hogy mi lesz a 2009-es aukciókon.

Külföldön jelentős visszaesésekről szólnak a hírek, a műkincslufi kipukkadásáról, elsősorban a kortárs árak tekintetében. A megtorpanás nyilván itt is elkerülhetetlen, de itthon mindig csak vártunk a kortárs árrobbanásra, és mivel a válság előtt még nem történt meg, így most sem fog. A klasszikus képek piacán meg az unalomig ismételt tétel érvényes: hozzáértéssel fő műveket kell vásárolni.

Hazai nagyfarmerek

A termőföldben nemcsak az osztrákok láttak és látnak fantáziát, hanem a magyar tehetősek is, akik az elmúlt években több tízezer hektáros termőterületet vásároltak - vagy bérelnek - az ország különböző részein.

A képzeletbeli dobogó legfelső fokán Csányi Sándor áll, aki több mint 45 ezer hektárnyi területet művel. A Dalmandi Mezőgazdasági Zrt., a Bóly Agrár Zrt. Mellett a Csányi Pincészethez tartozó szőlőbirtok alkotja a mezőgazdasági csúcsbirtokot. Tőle alig marad le Leisztinger Tamás, akinek a földbirtokai 40 ezer hektáron terülnek el.

A Leisztinger-birodalom egy sor kisebb mezőgazdasági üzemből áll: Gyékényesi Mezőgazdasági Zrt., Hungária-Barnak Kft., Komáromi Mezőgazdasági Zrt., Miklósfai Mezőgazdasági Zrt., Zalatárnoki Növénytermesztő Kft., Zalatárnok-Tófej Kft. és a több mint 6 ezer hektáros Szolnok megyei Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. Mint ismeretes, az agrárcégek túlnyomórészt az államtól bérlik területüket. A 100 leggazdagabb magyar közül még jelentős földterületet mondhat magáénak Pintér Zoltán (11 ezer hektár) és Szaxon Attila (6 ezer hektár). A közelmúltban vásárolt termőföldet Tab környékén Lakatos Péter és Sinkó Ottó, a Videoton két vezérigazgatója. Nem tagja a 100-as listának, de jelentős - hatezer hektáros - földterülettel rendelkezik Töröcskei István. Az egykori bankár szenvedélyes lovasként így saját birtokán hódolhat szenvedélyének. Szintén jelentős földbirtokosnak számít Raskó György. Az ismert agrárközgazdásznak Enying környékén van nagyobb földterülete.