Előfordul, hogy bizonyos eszközöket nem tudnak bevetni a tűzoltók, mert nincs meg hozzá a megfelelő létszám – mondta a Híradónak egy neve elhallgatását kérő tűzoltó, aki arról is beszámolt, hogy a létszámhiány a túlórákat is érinti. Neki tavaly csaknem 10 napnyi túlórája jött össze, amiből csak néhányat engedtek szabadságként kivenni.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint a felméréseik alapján a létszámhiány elment "a falig". Salamon Lajos is több olyan esetről hallott, amikor egy járművet létszámhiány miatt nem állítottak munkába. Hivatalosan ezeket ilyenkor műszaki hibásnak minősítik. Tudnak egy olyan megyei jogú városról, ahol csaknem 30 fős a létszámhiány.
A létszámhiány ellenére a szakszervezeti vezető szerint mindenhova vonulni fognak a tűzoltók, de nem mindegy, hogy a gépjárművön hányan vannak, mennyi idő alatt érnek oda, és egy káresetet fel lehet-e számolni 40-50 perc alatt, vagy eltart 3 óráig.
Amíg tart a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, a felmondási tilalom a tűzoltókat is köti. Salamon szerint ennek megszűnése után azonban újabb felmondási hullám várható, amit egyebek között a bérek emelésével lehetne megakadályozni.
Az RTL Híradónak nem reagált a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Belügyminisztérium.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe