Újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek, amivel tizenhatra nőtt az Igazságügyi Minisztérium volt miniszterhelyettese és államtitkára, Völner Pál bukásához vezető, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnökét is magával rántó korrupciós botrány terheltjeinek száma - írja a Hvg.hu.
A hírportál kérdésére az ügyben nyomozó hatóságként eljáró Központi Nyomozó Főügyészség közölte: június 7-i állapot szerint “az ügyben 16 gyanúsított van, akik közül 2 személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban 2022. augusztus 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik”. Arról nem adtak információt, hogy ki a tizenhatodik gyanúsított.
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy hónapban eggyel nőtt a gyanúsítottak száma. A letartóztatásban lévők száma azóta nem változott tehát, továbbra is ketten vannak, egyikük Schadl György. Völner Pál szabadlábon védekezik – mondta a volt miniszterhelyettes jogi képviselője.
Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese az előző ciklusban három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadltől cserébe azért, hogy például végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki. Völner Pál összesen 83 millió forint kenőpénzt vehetett át. Schadl viszont a gyanú szerint összesen 880 millió forinthoz juthatott a kapcsolat révén, mivel neki a végrehajtónak jelentkezők közül fizettek többen is 40–100 millió forint közötti összegeket a pozícióért cserébe. Az ügy gyanúsítottjai közül már többen is beismerő vallomást tettek.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!