A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint a Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt és a Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét is érintő korrupciós ügy 15 terheltje közül többen is beismerő vallomást tettek. Arra nem tért ki a tájékoztatás, hogy összesen hány személy ismerte be tettét - írja a 24.hu.
A KNYF közlése szerint továbbra is három személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban november óta 2022. május 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.
Kapcsolódó
Völner Pál, a Fidesz volt államtitkára 15 oldalas írásbeli vallomást tett az ügyben, amiben részletesen cáfolta a gyanúsítás állításait - közölte védője, Papp Gábor.
A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Schadl György az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot