A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium új épületben történő elhelyezéséhez szükséges 3 milliárd 338 millió forint többletforrásról intézkedik. Ezt még az idei központi költségvetésből kell kifizetni. Egy tavaly októberi kormányhatározat a Szeged-Csanádi Egyházmegyének juttatott erre a célra 2 milliárd forintot, de a 2022-es költségvetésből.
Egy másik határozatban megemelte a kormány a „Nyíregyháza megyei jogú város közösségi közlekedésének fejlesztése érdekében 41 db új CNG meghajtású autóbusz beszerzése, töltőállomás létesítése és autóbusz telephely kialakítása” című projekt támogatását. Még 2016-ban 7 milliárd forintot kapott erre a város, ez most 1 milliárd 98 millióval emelkedett, így a végső összeg 8 milliárd 98 millió forint lett.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció