Eredményes közbeszerzésnél a fővárosi agglomerációban 75, Szegeden 10 darab új, sűrített földgázzal üzemelő jármű korszerűsítheti a helyi közlekedést, míg Szolnokon 40, Zalaegerszegen pedig 39 darab elővárosi kivitelű jármű közlekedik majd 2022 tavaszától. A társaság jelenleg 61 darab gázüzemű autóbuszt közlekedtet Zalaegerszegen, Nyíregyházán és Szegeden. A kedvező üzemeltetési tapasztalatok, valamint a jelentősen kisebb mértékű károsanyag-kibocsátás miatt a Volánbusz úgy döntött, nagy számban szerez be további CNG-meghajtású járműveket.
A most megjelent két pályázaton elővárosi és helyi kivitelű, alacsony padlós, akadálymentes, 75-80 fő szállítására alkalmas, légkondicionált, digitális utastájékoztatási és kamerarendszerrel felszerelt, wifi-előkészítéssel és USB-csatlakozókkal felszerelt, valamint legalább EURO6 CNG környezetvédelmi besorolású motorral rendelkező autóbuszok gyártóinak ajánlatait várja a közlekedési társaság 2021. szeptember 10-ig.
Kapcsolódó
A nyertes gyártóknak a járművek átadásától számított 24 hónapon keresztül biztosítaniuk kell a felmerülő kötelező karbantartási műveletek elvégzését, vállalva azok anyag- és munkadíját is - írják a közleményben.
Kitérnek arra, hogy az új autóbuszok töltési infrastruktúráját - hasonlóan az elektromos buszokéhoz - a közlekedési társaság konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. építi ki.
A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programjában - augusztus végéig - 1401 új és újszerű autóbusz áll forgalomba. A társaság 2021-ben 1665 autóbuszt szerez be, ebből - az eljárások sikere esetén - várhatóan közel 700 jármű az év végéig meg is érkezik. A fennmaradó állomány 2022-ben áll majd az utasok szolgálatába. A jármű-fiatalítási program eredményeként a jövő év végéig a társaság teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy