A brüsszeli testület bejelentése szerint az új uniós állami támogatási szabályok megnövelik a maximális összeget, amelyet a nemzeti hatóságok a bizottság előzetes jóváhagyása nélkül kiutalhatnak a termelőknek - számol be az MTI. Ez nagyobb hatékonyságot és rugalmasságot tesz lehetővé, különösképp válság idején és a hatóságok gyors reagálását igénylő helyzetekben. A tagországok így a piac torzítása nélkül növelhetik a mezőgazdasági termelők támogatását, miközben csökkennek a nemzeti hatóságok adminisztratív terhei - mutattak rá.
A támogatás maximális összege az egyes gazdaságoknak három év alatt nyújtható 15 ezer euróról 20 ezer euróra emelkedik. Az esetleges versenytorzulások elkerülése érdekében minden egyes tagország számára meg lett határozva egy maximális nemzeti összeg, amelyet nem léphet túl. Az egyes nemzeti felső összeghatárokat a szóban forgó hároméves időszakra vonatkozóan az ország éves mezőgazdasági termelésének 1,25 százalékában határozzák meg (eddig ez 1 százalék volt).
Kapcsolódó
Ha egy tagország a teljes nemzeti támogatási keretének legfeljebb 50 százalékát költi el egy adott mezőgazdasági ágazatban, akkor tovább növelheti az úgynevezett csekély összegű (de minimis) támogatást gazdaságonként 25 ezer euróra, a nemzeti maximumot pedig az éves termelés 1,5 százalékára. Ez a termelőnkénti felső határ 66 százalékos növelésének, valamint a nemzeti felső összeghatár 50 százalékos növelésének felel meg. Azon országoknak, amelyek e legmagasabb felső határ mellett döntenek, nemzeti szinten kötelező központi nyilvántartást kell létrehozniuk. Ez lehetővé fogja tenni a támogatások nyilvántartását annak érdekében, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá váljon a csekély összegű támogatás nyújtása.
A megemelt felső határok március 14-én lépnek hatályba, és visszamenőlegesen alkalmazhatók az összes feltételt teljesítő támogatásokra. "A gazdaságoknak nyújtható támogatás maximális összegének növelése nagyobb rugalmasságot biztosít a nemzeti hatóságoknak, akik gyorsabban és hatékonyabban tudják majd támogatni a kiszolgáltatott helyzetben lévő termelőket. Bizonyos esetekben az egyes termelőknek nyújtható állami támogatás összege 66 százalékkal növekedik. Az új szabályok a jövőben is a bejelentett állami támogatásokra vonatkozó szokásos szabályok mellett lesznek alkalmazhatóak" - közölte Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól