Százmilliárdban mérhető a veszteség, repkednek a hatalmas mínuszok a nyugdíjpénztáraknál - írja a Bank360.hu. Már 2021 is rosszul sikerült a nyugdíjpénztárak számára, 2022 azonban még feketébb lett.
Tavaly nem volt olyan nyugdíjpénztári alap, amelyik reálhozamot ért volna el, sőt a leendő nyugdíjasok többsége veszteséget szenvedett el – derül ki a portál elemzéséből. Tavaly százezrek zárhatták kétszámjegyű mínuszban az évet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak szeptember végéig 187,33 milliárd forintos veszteséget szenvedtek el, ami történelmi rekord. Azóta valamelyest ugyan korrigált a piac, de a bukás így is tetemes.
Hosszú távú szemlélet kell
A tavalyi gyászos teljesítmény azonban nem jelenti azt, hogy a pénztárak hosszú távon is rosszul teljesítenek majd. Az MNB már tavaly is arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy gyengébb időszak veszteségét a későbbi évek pozitív eredménye nemcsak korrigálta, hanem meg is haladta, reálértéken is növelve a tagok jövőbeli nyugdíjcélú kifizetéseit.
A rendszeres kisösszegű nyugdíjpénztári befizetések is csökkentik az árfolyamok változásából eredő kockázatokat a változékonyabb időszakokban, hiszen árfolyamesés esetén egy egység megtakarításért több értékpapír vásárolható (átlagköltséghatás). A tagoknak ezért a nyugdíjpénztári megtakarításaikra a céljuknak megfelelően (nyugdíjkiegészítés) érdemes hosszú távú megtakarításként tekinteni, és havi rendszeres befizetésekkel ellensúlyozni a hozamok kilengéseit. Az előző válságot követően is bebizonyították a pénztárak, hogy hosszú távon jól teljesítenek.
Elolvadt a reálhozam a magánkasszáknál
A magánnyugdíjpénztárak taglétszáma alig éri már el az 52 ezret, és a kitartó tagság szintén nem fog örülni annak, amit az egyenlegértesítőn lát majd.
A növekedési portfóliók többsége mínuszban zárta a tavalyi évet, jellemzően 7,46-8,92 százalékos lett a veszteségük.
A magánnyugdíjpénztári tagoknak ez azért fontos, mert ha visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, akkor ezt az összeget még mindig felvehetik a jogszabályok szerint. Csakhogy míg 2020-ig ez a summa folyamatosan gyarapodott, és egy átlagos pénztártagnál milliós nagyságrendűre hízott, az elmúlt két évben az emelkedő infláció és a csökkenő árfolyamok miatt sokaknál teljesen elolvadt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)