A demonstrációnak a „A sztrájk alapjog! – nagy kockásinges találkozó” címet adták.
A Telex tudósítása szerint a 15 órára meghirdetett tüntetésen a 3 órás kezdés után nem sokkal néhány ezren voltak. A rendőrség leállította a forgalmat a 2-es villamos vonalán.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) képviselője arról beszélt, hogy 2014-es első tiltakozások óta érdemi változás a mai napig nem történt. Szerinte sztrájk kezdete óta csak az ígéretek száma nőtt, és ha a kormány annyi energiát fektetett volna ezeknek a megvalósításába, mint amennyit az elégedetlenség kifejezésének megakadályozásába, eljönne a kánaán.
Nagy Ervin színművészt kitörő taps fogadta. A színész az RTL Klubon futott sorozatra utalva arról beszélt, hogy ő csak a tévében tanár, és nem tudja, milyen zötykölődni hajnalban a villamoson, és az éhes gyereknek megtanítani a szorzótáblát, de azt tudja, hogy a tanárok a magyar értelmiség utolsó védőbástyája, és nem szabad hagyni hogy elvesszenek.
Szerinte szerdán 20 ezer tanár sztrájkolt és sok intézményben az igazgató tanítás nélküli munkanapot rendelt el.
A héten három napig sztrájkoltak a tanárok, a munkabeszüntetés határozatlan idejű. Az Emmi szerint szerdán a pedagógusoknak a 13 százaléka sztrájkolt, ami összesen kb. 15 ezer tanárt jelent. Ugyanakkor Nagy Erzsébet a Telexnek azt mondta, hogy előzetesen a tanárok 38 százaléka jelezte, hogy csatlakozna a sztrájkhoz.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit