A személyes, papíralapú adóügyintézést felváltotta a digitális - jelentette ki Tállai András, aki szerint ez nem változtatott azon, hogy még mindig sokan hagyták az utolsó hétre a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat kitöltését. Az utolsó öt napban, december 27-e és 31-e között mintegy 140 ezer nyilatkozat érkezett.
December 31-én járt le az úgynevezett VISSZADO nyilatkozat benyújtására előírt határidő - emlékeztetett az államtitkár. A tavaly év végéig beküldött nyilatkozat kijavítására, helyesbítésére január 14-ig még van lehetőség, így például az utalási adatok is javíthatóak - jegyezte meg Tállai András.
Hangsúlyozta, hogy az adóvisszatérítéshez való jogot a szülők nem veszthetik el. Aki elmulasztotta 2021. december 31-ig benyújtani nyilatkozatát, és adatait az utaláshoz az adóhatóság nem ismeri, ő az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetben, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést.
A magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a családi kedvezményre jogosultak, így többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák összességében több mint hatszázmilliárd forint adót kapnak vissza az idén - fogalmazott Tállai András.
Mint mondta: nemcsak a munkabérből származó jövedelem adója jár vissza, hanem például a vállalkozói kivétet, a gyedet, az őstermelői és az ingatlan bérbeadásból származó jövedelmet terhelő adó is. Az ekhósok (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) az adóból szja-nak minősülő 9,5 százalékos részt, a katások (kisadózó vállalkozások tételes adója) pedig a befizetett adó negyedét kapják kézhez, a főállású katások például évi 150 ezer forinttal számolhatnak - részletezte az államtitkár.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket