A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője idén messze meghaladta a tavalyi és a korábbi évek teljesítményeit – írja a 24.hu, hozzátéve, hogy Szijjártó „ebben az évben december 1-ig 214 repülőúttal 420 ezer megtett kilométer közelébe jutott”, és bár a repülőutak száma alacsonyabb volt, mint tavaly, a tengerentúli utak (pl. az októberi amerikai vagy a Maldív-szigeteken tett látogatás) miatt a távolság jóval nagyobb lett.
A miniszter október 25-én négynapos, három kontinenst érintő körútra indult Budapestről Luxemburgon át az Egyesült Államokba, onnan Dél-Amerikába, majd újra az Egyesült Államokba utazott, és csak ezt követően tért vissza Magyarországra.
A lap hiába kérdezte 2022-es repülőutak összesítéséről és azok költségeiről a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a tárca hetek óta nem válaszolt levelükre, a cikkhez tehát egy privát összesítő oldal adatait vették alapul, amely szerint a miniszter január 1. és december 1. között 87-szer szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről, az átszállásokkal együtt azonban 214 útja volt, azaz átlagosan másfél naponta ült repülőgépre.
Novemberben rekordot állított fel, 29-szer repült 30 nap alatt.
Az idei repülőútjai közül a legtöbb, 23 Budapest és Brüsszel között zajlott, de gyakori úti cél volt Belgrád, valamint a New York közelében található teterboroi repülőtér is.
„A miniszter szinte kizárólag a HM két gépével, a business jet kategóriába tartozó Dassault Falconnal és a 140 személy befogadására is alkalmas Airbus A319-essel repült, csupán két alkalommal használt bérelt gépet” – írja a portál, megjegyezve, hogy „piaci körülmények között a hasonló géptípusok bérleti díja repülési óránként 10–11 ezer dollár körül mozog, vagyis a jelenlegi árfolyam mellett 4–4,5 millió forintnak megfelelő összeget tesz ki. Szakértők szerint a magyar állami gépek estében 2,5–3 millió forintot lehet számolni reális óránkénti repülési költségként, amennyiben csak az üzemanyag- és a szimpla fenntartási-üzemeltetési költségeket vesszük figyelembe”, vagyis Szijjártó idei, eddig 616 órás repülési teljesítménye a becslések alapján 1,5–1,8 milliárd forintba kerülhetett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Vibrátor is került a bakonyi illegális mocsokba

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását
