Furcsamód ma is a Quaestor Értékpapír bezárása előtti díjszabás érvényes - e szerint a transzfer ötezer forintba kerül. Mivel az ügyfelek annak idején több kötvénysorozatból is bevásároltak, akad, akinek több tízezer forintjába fájna a művelet. (Emlékezetes, hogy a piacra dobott több mint 200 milliárdnyi Quaestor-kötvény kétharmada fiktív, ezeket természetesen kiadni sem lehet - emlékeztet a lap.)
A dilemma tízezernyi tanácstalan ügyfelet érint, az összes Quaestor-kötvényes harmadát. Azokat, akik nem kaptak kártalanítást a speciális, vagy nem kértek belőle. Akik ugyanis elfogadták azt, elveszítették a kötvénnyel kapcsolatos jogaikat, függetlenül attól, hogy a követelésük milyen arányban térült meg.
Kapcsolódó
Egyelőre semmiféle joghátrány nem éri azt az ügyfelet, aki nem transzferáltatja a kötvényét, a tulajdonosi státuszát változatlanul nyilvántartják. Mindaddig, amíg meg nem szűnik a kötvényeket kibocsátó vállalat, a Quaestor Hrurira, mert azzal megszűnnek a kötvények is. A jelek szerint ez hamarosan bekövetkezhet. A Hrurira felszámolásában sem iratanyag, sem vagyon nem került elő, a cég abszolút üres, ezért az eljárás egyszerűsített lesz. (Tarsoly Csabának nem kell visszamennie a börtönbe )
Egy szempont azonban van, ami alapján a befektetők egy részének érdemes megfontolnia, hogy mégis kifizeti a transzferdíjat a kötvényeiért. Azoknak, akik az államot perlik, mert felelősnek tartják a nekik okozott kárért - értékel a HVG.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező