Az államfő Szöulban szerdán, egy nappal az után, hogy nyilvánosságra hozták a kisdoktorija ügyében született vizsgálati eredmény összefoglalóját, az MTI kiküldött tudósítójának elmondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad. Schmitt Pál szöuli látogatása harmadik napján Magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatok vezetőivel tárgyalt, találkozott a Doosan-csoport és a Hankook Tire vezetőivel.
Schmitt Pál elmondta: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy 20 évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját ezután is "változatlan felelősséggel" végzi.
A köztársasági elnök hozzátette: "ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint."
Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem (SE) által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden, a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás - hiányosságokkal ugyan - de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön