A megyei rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése alapján ellenőriztek két román kamiont április 4-én és 5-én.
Mindketten eltávolították a kamionjuk első rendszámtábláját azzal a céllal, hogy az útdíjkamerák ne tudják őket azonosítani. A nyomozók egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt hallgatták ki őket.
A győri rendőrök egyébként folyamatosan ellenőriznek a megyében. 2019. április első hetében is kiemelt figyelmet fordítottak a tehergépjárművek szabálytalan előzéseinek, a leállósáv indokolatlan használatának visszaszorítására, a teherszállítási és vontatási szabályokat megszegők, valamint az ittas, vagy bódult állapotban vezetők kiszűrésére is - írják.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le