Nagyszabású kutatást végzett a PwC tanácsadó cég a világ 26 országából 10 ezer fogyasztó bevonásával, amelyben a vásárlási szokásokról faggatták az érintteket.
- A válaszadók 48 százaléka állította, hogy hetente legalább egyszer üzletbe megy, 72 százalék pedig valószínűleg felkeres egy bevásárlóközpontot fél éven belül.
- A fogyasztók 41 százaléka élelmiszerre, 33 százaléka divatcikkekre, 30 százaléka egészségre és szépségápolásra tervez többet költeni.
- A bolti vásárlásban kiegyenlítődött az életkor szerinti megoszlás, az idősebbeknek és a fiataloknak is majdnem a fele vásárolt üzletben az elmúlt fél év során.
Az MTI a felmérést idézve azt írja, hogy közben az online kereskedelem sem szorul háttérbe, egyre inkább felértékelődnek a mobileszközök a vásárlásban.
- A válaszadók 41 százaléka vásárol legalább hetente egyszer okostelefonon, miközben tavaly még 30 százalékuk, a 2018-as felmérésben pedig 17 százalékuk válaszolt hasonlóképpen.
- A Pwc üdvözölte, hogy a fogyasztás fellendülése a házon kívüli tevékenységek szélesebb körét is érinti. A következő 6 hónapban a megkérdezettek 31 százaléka többet akar költeni utazásra, de szórakozásra, kikapcsolódásra is nagyobb összeget szánnának. A közlemény mindezt a bizakodó hangulattal magyarázza.
- Az oltással rendelkezők sokkal derűlátóbbak, 66 százalékuk optimista, míg a többieknek csak 43 százaléka.
- A felmérés tanulságai közül kiemelték a fenntarthatósági szempontok felértékelődését. A válaszadók 52 százaléka állította, hogy jobban odafigyel a környezetre, mint fél éve, és majdnem ugyanennyien veszik figyelembe, hogy a termékek hol és milyen módon készültek. Az adatok szerint ugyanakkor még mindig az ár a legfontosabb szempont, csaknem 70 százalék a legjutányosabb ajánlatot tartja elsődlegesnek.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett