Ennek mértékét a BoA-ML citybeli elemzői 0,2 százalékra jósolják, 2011-re azonban már 4,5 százalékos magyarországi reálnövekedést és 2 százalék alá csökkenő GDP-arányos államháztartási hiányt várnak - számolt be az MTI-Eco.
A ház szerint ugyanakkor hosszabb távon az európai feltörekvő térség gazdaságai a válság előtti időszaknál mérsékeltebb növekedési pályára állnak be.
A BoA-ML a világgazdaság egészére is a konszenzusnál jóval robusztusabb, jövőre 4,2 százalékos, 2011-ben 4,5 százalékos reálnövekedést vár. Ezen belül a cég londoni elemzői az Egyesült Államokban 3,0, illetve 3,3 százalékos, az euróövezetben 2,0, illetve 2,5 százalékos, a globális felzárkózó térségben ugyanakkor 6,0, illetve 6,2 százalékos növekedést jósolnak erre a két évre.
A bankcsoport szakértői szerint az általuk várt "növekedési meglepetés" valószínűségét az a feltételezés támasztja alá, hogy a vállalati szektorban megkezdődik a nagyon alacsony szintre leépített raktárkészlet-állomány visszatöltése, emellett végbemennek olyan beruházások, amelyeket az idei recessziós évben elhalasztottak, és a fogyasztáson is érződik majd a munkanélküliség enyhülése.
Az elemzés szerint a BoA-ML nem osztja azt a konszenzusos véleményt, hogy a tágabb értelemben vett európai feltörekvő országcsoportban kettős visszaesés - vagyis a kezdeti fellendülés után újabb teljesítménycsökkenés - várható; a ház "V" alakú kezdeti növekedési pályát jósol, és azzal számol, hogy a növekedés kitart. A cég elemzői ugyanis nem tartják konzisztensnek azt a vélekedést, hogy ha "a szokatlanul alacsony" aktivitási szintről megindul a fellendülés, annak nem lesz elég lendülete ahhoz, hogy 2011-ben is kitartson.
Az elemzésben az áll, hogy 2011-ben a szűkebb európai felzárkózó térségen belül Magyarországon és Romániában lesz a leggyorsabb gazdasági növekedés, ahogy a "szuperfeszes" költségvetési politika lazul, és az agresszív kamatcsökkentések is elkezdik éreztetni hatásukat.
Az előrejelzés szerint Magyarországon mindazonáltal idén és jövőre is teljesül a 3,9, illetve a 3,8 százalékos deficitcél, a ház 2011-re pedig már csak 1,9 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít. A magyarországi államháztartási pozíció javulását más nagy citybeli házak is elismerik.
A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője néhány napja negatívról stabilra javította Magyarországra érvényben tartott szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, a kitartó konszolidációs erőfeszítések eredményeivel indokolva a lépést. A cég ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését.
A JP Morgan bankcsoport e héten kiadott londoni elemzésében figyelemreméltónak nevezte a Magyarországon elkezdett szerkezeti reformokat, amelyek a ház szakértői szerint lehetővé tehetik, hogy Magyarország előbb vezesse be az eurót, mint Lengyelország és Csehország.
Jövőre a JP Morgan is egész éves gazdasági növekedést vár Magyarországon; a cég fél százalékos GDP-bővülést valószínűsít.
A Bank of America-Merrill Lynch most kiadott térségi elemzése szerint azonban a következő tíz év távlatában a világgazdaságnak be kell érnie az előző évtizedben megszokottnál alacsonyabb növekedéssel. A cég az amerikai gazdaságban például 2 százalékot nem sokkal meghaladó éves növekedéseket vár a következő évekre, Magyarországon pedig az 1999-2008 közötti, 3,5 százalékot meghaladó átlag helyett 3 százalékhoz közelebbi növekedési átlagot jósol a 2010-2019-es időszakra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Husánggal vert agyon egy eladónőt Fonón egy férfi
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Napok óta erre készül Orbán Viktor

Orbán után költözik a Belügyminisztérium

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Ismét frászt hozott az olaszokra egy földrengés
