Az elmúlt három év során folyamatosan nőtt a feladott részmunkaidős álláshirdetések száma a Profession.hu oldalán.

  • Míg 2020-ban éves átlagot nézve a hirdetések mintegy 4,07 százaléka vonatkozott részmunkaidős munkakörre, egy évvel később már 4,97 százalék, 2022-ben pedig 7,34;
  • Az utolsó 13 hónapot vizsgálva látható, hogy januártól májusig gyarapodtak a nem teljes munkaidővel járó pozíciók hirdetései, majd egy kisebb csökkenés után augusztusban tetőzött 8,12 százalékkal ezek aránya;
  • idén februárban pedig 6,63 százalékon állt.
Profession.hu
Kép: Profession.hu

Ebben a szektorban a legelterjedtebb a lehetőség

  • 2023 első negyedévében leginkább a vendéglátáshotelidegenforgalom területén adtak fel részmunkaidős állásokra toborzó hirdetéseket, ezek aránya közel 14 százalék volt a kategóriában aktivált hirdetések között;
  • ezt követi a fizikai, segéd és betanított munka (9,81 százalék) és a szakmunka (9,79 százalék). Ezen a két területen számottevő az osztrák cégek toborzása is;
  • az építőipar, ingatlan (1,43 százalék), a gyártás, termelés (0,92 százalék);
  • valamint a mezőgazdaság, környezet (0,88 százalék) területén ezzel szemben kevésbé elterjedtek az ilyen típusú álláslehetőségek, a közigazgatásban egyetlen ilyen hirdetést sem aktiváltak a vizsgált három hónapban.

Mely szakmáknak van a legtöbb esélye?

A területeket alkategóriákra bontva a fodrász és a kozmetikus állást keresőknek volt a legnagyobb lehetősége részmunkaidős munkát találni a portálon feladott hirdetések között: ebben az alkategóriákban az összes feladott álláshirdetés több, mint negyede vonatkozik részmunkaidős pozícióra.

  • ezt követik a hostess/host és animátor (26,19 százalék);
  • a felszolgáló, pincér, pultos (24,43 százalék);
  • a takarító és tisztító (22,68 százalék);
  • valamint a kereskedő, eladó (22,68 százalék) területek.

Tudni akarja? Ezeken a területeken várható leépítés

2023 második negyedévében újra létszámot növelnek a hazai cégek a munkaerőpiaci előrejelzések szerint. Kiderült, melyik szektorokban számíthatnak leginkább létszámbővítésre az álláskeresők. Bővebben>>>

Hajdú-Bihar megyében élők részesítik leginkább előnyben a részmunkaidőt

Földrajzi elhelyezkedés szempontjából a külföldi munkákra toborzó munkaadók hirdettek meg arányaiban a legtöbb részmunkaidős állást (15,05 százalék).

  • Magyarországon a fővárosi és Pest megyei cégek kerestek leginkább erre a fajta foglalkoztatásra munkaerőt (5,31 százalék);
  • Vidéken Zala megye vezeti a sorrendet (6,23 százalék);
  • majd Nógrád megye áll a második helyen (6,04 százalék);
  • amelyet Vas megye követ (5,69 százalék);
  • a Jász-Nagykun-Szolnok megyében feladott összes álláshirdetés mindössze 2,78 százaléka volt részmunkaidőre vonatkozó lehetőség.

 

Profession.hu
Kép: Profession.hu

Ezzel párhuzamosan a munkavállalók Hajdú-Bihar megye területén részesítik a leginkább előnyben a részmunkaidős állásokat (11,83 százalék), amelyet Vas (11,72 százalék) és Somogy megye (11,58 százalék) követ. Nógrád megyében az összes jelentkezés 6,78 százaléka érkezett be idén részmunkaidős állásra.

Tavaly nyár közepén keresték a munkavállalók leginkább a részmunkaidős lehetőségeket.

A munkavállalói oldalon kiugró kereslet volt a részmunkaidős állásokra 2022 júliusában (az összes jelentkezés 11,18 százaléka ilyen hirdetésekre érkezett). Majd egy kisebb csökkenés után szeptembertől ismét népszerűvé váltak ezek a lehetőségek: novemberben már az önéletrajzok 11,4 százalékát megszerezték a részmunkaidős álláshirdetések.