A keddi Magyar Közlönyből kiderül, hogy milyen intézkedéseket hozott a magyar kormány a júniusi budapesti vizes világbajnokság megrendezése érdekében.
Hétfőn derült ki, hogy 2022. júniusában ismét Magyarországra jönnek a világ legjobb úszói, nyíltvízi úszói, vízilabdázói, műugrói, műúszói. A Magyar Úszó Szövetség bejelentése szerint 2017 után nemcsak a 2027-es, hanem a 2022-es világbajnokság megszervezését is bevállalta a magyar kormány.
Kapcsolódó
A kormány elfogadja a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) javaslatát, és támogatja, hogy Magyarország adjon otthont a 19. FINA úszó-, vízilabda-, műugró, műúszó és nyíltvízi világbajnokságnak2022. június 18. és július 3. között, valamint garanciát vállal a sportesemény megrendezésére - olvasható a kedden napvilágot látott kormányrendeletben.
Eszerint az eseményt Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden, kizárólag a meglévő sportlétesítmények használatával, új építési beruházás megvalósítása nélkül rendezi meg, a központi helyszín Budapest lesz.;
Egyúttal létrejön a világbajnokság szervezőbizottság, amely segíti és felügyeli majd az esemény előkészítését és megrendezését, valamint kapcsolatot tart a Nemzetközi Úszó Szövetséggel (FINA), az állami szervekkel és az önkormányzatokkal;
A bizottság elnöke Wladár Sándor a MÚSZ elnöke, tagja pedig
- Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó,
- Csisztu Zsuzsanna, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség vezetőségi tagja,
- Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke,
- Kemény Dénest, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke,
- Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja,
- Váradi József, a Wizz Air társalapítója és elnök-vezérigazgatója, valamint
- Oszkó Péter volt pénzügyminiszter lesz.
A döntés szerint a vb-t a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. a MÚSZ és a Magyar Vízilabda Szövetség bevonásával szervezi meg.
A kabinet egyúttal felhívta Varga Mihály pénzügyminisztert és Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy március 1-ig a sportesemény megrendezéséhez szükséges központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról, és az ehhez szükséges intézkedésekről előterjesztést készítsenek a kormánynak.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra