"A fővárosi önkormányzattal előzetesen semmilyen formában sem egyeztetett a kormány a vizes világbajnokság megrendezésének átvételéről. Mi is csak a médiából értesültünk a vállalásról " - mondta a lap kérdésére Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
Reggel jelentette be a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA), hogy Budapest rendezi az eseményt június 18. és július 3. között. A vb-t eredetileg májusban rendezték volna a japán Fukuokában, de az már múlt héten kiderült, hogy az idén májusra tervezett eseményt csak 2023-ban rendezik meg a japán városban.
Az ellenzéki városvezetés háttérbeszorítása különösen szembetűnő, ha összehasonlítjuk a 2017-es – szintén beugróként lebonyolított – vizes világbajnoksággal, amikor Tarlós István volt a rendezvény fővédnöke.
A Fővárosi Közgyűlés 2015-ben garancialevelet is kiadott a vizes világbajnoksághoz.
Most ugyan infrastrukturális szempontból jobb a helyzet, bár a hármas metró még nem jár majd a teljes vonalon akkor. Mindez azt jelenti, hogy a nemzetközi sporteseményre érkezőknek pótlóbuszokkal kell majd eljutniuk a fővárosi helyszínre. Ehhez pedig extra buszok kellenének, miközben a kormány még mindig nem járult hozzá, hogy a főváros vegyen vagy béreljen buszokat a leromlott járműállomány tovább már nem halasztható frissítése érdekében.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin