A pontyfilé kilójáért júniusban átlagosan 2030 forintot kellett fizetni a boltokban, míg tavaly ugyanebben a hónapban 1920 forintba került ez a halféle - írja az mfor.hu. A drágulás annak ellenére következett be, hogy a ponty áfája januárban 27 százalékról öt százalékra csökkent .
Egy a hazai halfeldolgozásban érdekelt vállalkozás képviselőjének elmondása szerint az áremelkedés kitart a nagy karácsonyi pontyvásárlási szezonig.
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet kérte a tenyésztőket, hogy az év első három hónapjában lehetőleg ne emeljék az áraikat. Ezzel vélhetően támogatni próbálták a kormány adócsökkentési intézkedését. A termelők ennek ellenére jelentősen emeltek, ugyanis halakra veszélyes koi herpesz vírus egész Európában fertőzött, volt, ahol egész ponty állományokat kellett emiatt elpusztítani. Lengyelországban, állítólag még egy tavat is ki kellett szárítani, amelyben a megsemmisített állományt nevelték.
Magyarországon is megjelent a betegség, ami abból derült ki, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkereste a feldolgozókat, hogy vállalnák-e a vírussal megfertőződött állományok zárt kényszervágását. Így végül is a tavaly decemberi beszerzési árhoz képest a feldolgozók 15 százalékos áremeléssel szembesültek idén januárban, jelenleg pedig már csak 40-50 százalékkal drágábban tudnak hozzájutni a pontyhoz.
A fotó forrása: Földi D. Attila/Napi
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója