Az erről szóló köztársasági elnöki határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. E szerint Pintér Sándor nyugállományú rendőr altábornagyot - a miniszterelnök javaslatára - július 3-ai hatállyal léptették elő nyugállományú rendőr vezérezredessé.
Pintér Sándor 1948. július 3-án született Budapesten. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, 1978-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, majd 1986-ban az ELTE jogtudományi karán diplomázott.
1991 márciusától Budapest rendőrfőkapitánya, majd 1991 szeptemberétől országos rendőrfőkapitány volt, 1996-ban ment nyugdíjba. Az első Orbán-kormány megalakulásakor belügyminiszterré nevezték ki, ezt a posztot 1998 és 2002 között töltötte be. A második Orbán-kormány megalakulása, 2010 májusa óta ismét ő vezeti a belügyi tárcát.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön