Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) környezet-egészségügyi igazgatóságának térképén Kazincbarcikát és Sajószentpétert jelölték a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel, narancssárga színt kapott, vagyis egészségtelennek számít a levegő Salgótarjánban, Tökölön, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden.
További tizennégy településen, köztük Budapesten kifogásolt a levegő minősége.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján azt írta, hogy az ország jelentős részén a feltámadó, megélénkülő északnyugati szélnek köszönhetően fokozatosan kitisztul az idő, kisüt a nap, ugyanakkor elsősorban keleten, kisebb eséllyel a délnyugati-nyugati határvidéken lehetnek olyan részek, ahol tartósan megmarad a rétegfelhőzet.
A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik. Az OKK táblázata a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat