Az EU-s követelményeknek megfelelően júliustól tilos amalgámmal tömni a terhesek és a 15 éven aluliak lyukas fogait - adta hírül a Népszava. Az anyag használatát egyik alkotórésze, a higany toxikus hatásai miatt 2030-ra végleg meg kell szüntetni az európai fogászatokon.
A kormány ősszel fölméri, van-e a hatezer praxisban megfelelő szűrő, amely megakadályozza, hogy az eltávolított tömések ártalmatlanítás nélkül kerülhessenek a környezetbe. A hazai rendelőkben már most jóval tíz százalék alatt van az új amalgámtömések aránya. Az egészségbiztosítási pénztár adatai szerint 2008-ban még 420 ezer beteg kapott fémes tömést, ám 2013-ban már csak 220 ezer.
Kapcsolódó
Az amalgám elhagyásánál nagyobb problémát okoz az ellátóknak a régi tömések szabályos eltávolítása, ami nem olcsó, mert speciális berendezések kellenek a higanytartalmú anyag kiszűréséhez az öblítővízből, illetve a kiszedett töméseket gyűjteni kell. A fogorvosi kamara korábbi becslése szerint hétmilliárd forint támogatásra lenne szükség az ezzel kapcsolatos fejlesztésekhez.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön