A Samsung korábban képcsőgyárat üzemeltetett a telephelyen, és bár az ipari trendek változásával ezzel a tevékenységgel felhagyott a koreai cég, a gyárat megtartotta. A politikus tájékoztatása szerint jelenleg is folynak előkészítő tárgyalások, amelyek azt célozzák, hogy a Samsung Európába telepítsen akkumulátorgyártó tevékenységet. Az autógyártásban egyre nagyobb szerepük lesz az akkumulátoroknak.
A Pulse News több meg nem nevezett iparági forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a Samsung nemrég delegációt küldött Magyarországra az itt esetleg felépülő új üzemmel kapcsolatban, ahol elektromos autókhoz gyártanának akkutelepeket. Értesüléseik szerint azért hozna létre európai gyártóbázist a koreai vállalt, hogy közelebb kerüljön az elektromos autók gyorsan fejlődő itteni piacához.
A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi gyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt. A beszámoló kitér arra, hogy Magyarország, ahol több nagy európai autógyártó cégnek van üzeme, közel van a Samsung által tavaly felvásárolt Magna Steyr akkucsomaggyártó ausztriai székhelyéhez.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön