A Néppárt Fideszt vizsgáló "három bölcsének" ezt üzeni: "volna néhány tanácsom, hogy mit vizsgáljanak Magyarország helyett, de most ezt nem mondanám el" - idézte a politikus szavait az Infostart.hu.
A bölcsekkel kapcsolatban azt mondta: ő nem vizsgált országként tekint Magyarországra vagy a Fideszre, hanem egyenrangú tárgyalópartnerként.
A 2020-as költségvetés kapcsán a kormányfő újra úgy fogalmazott, hogy az óvatos duhajok közé tartozik.
Ezzel együtt reális alapokkal rendelkező dolognak tartja azt, hogy kialakult a magyar emberekben egy olyan érzés, miszerint a dolgok tulajdonképpen jó irányba mennek, egyre jobban teljesít az ország, "mintha elkaptuk volna a fonalat", ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne sok buta szabályt és szokást kijavítani. "Vannak jó munkahelyek". Összességében a gazdasági teljesítmény reményt kelt a jövőt illetően - hangzik a konklúzió.
Orbán Viktor jelenleg fenyegető veszélynek látja, hogy a nálunk jóval gazdagabb nyugat-európai gazdaságok növekedési üteme lassul. Márpedig mi részei vagyunk az egységes európai piacnak, ez alól nem tudjuk kivonni magunkat. Erre lesz a magyar válasz a 2020-as költségvetési tervezetbe bekerült gazdaságvédelmi akcióterv - adócsökkentéssel, gazdaságélénkítő intézkedésekkel, valamint a családok megerősítésével.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön