A két pártelnök találkozóján részt vesz majd Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke is, és utána Orbán Viktor és Marine Le Pen sajtónyilatkozatot tesznek. A megbeszélésen az előzetes tájékoztatás szerint "szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított európai mozgalom további megerősítéséről".
Mióta idén márciusban csaknem két évnyi felfüggesztett tagság után távozott a Fidesz az Európai Néppártból, több szélsőjobboldali vezető is járt Budapesten a magyar kormányfőnél - emlékeztet az Euronews.
Kapcsolódó
Április elején Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével és a konzervatív lengyel kormányfővel Mateusz Morawieckivel közösen tárgyalt Orbán. A találkozó után arról számoltak be, hogy szorosabb együttműködés és jobboldali reneszánszot szeretnének, de nem alapítottak közös EP-frakciót.
Santiago Abascal, a spanyol szélsőjobboldali VOX párt elnöke május végén járt Orbán Viktornál. Július elején több európai szélsőjobboldali párt adott ki a Fidesszel és a lengyel kormánypárttal együtt egy közös nyilatkozatot Európa jövőjéről.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön