Az elmúlt 24 óra járványügyi adatainak ismertetését követően Galgóczi leszögezte, hogy a harmadik hullám leszálló ágba került: a 17. héten összesen 12716 személynél mutattak ki koronavírus-megbetegedést, amely 30 százalékkal kevesebb, mint amennyi fertőzöttet a 16. héten regisztráltak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Heves megyében csökkent az új fertőzöttek száma a legnagyobb mértékben. A legtöbb új esetet Pest megyében és Budapesten regisztrálták. Az új fertőzöttek átlagéletkora változatlanul 44,4 év.
Folytatódik az oltási program: az EESZT felületén elérhető oltási időpontfoglaló rendszerben jelenleg Astra Zeneca, Szputynik, és Siniopharm vakcinákra lehet regisztrálni.
Csütörtökön újabb 64 ezer Moderna-vakcina érkezik Magyarországra, amelyeket a szociális intézményekben, valamint második körös oltásokra használnak fel. A fennmaradó részt a háziorvosok alkalmazzák majd,
Elkezdődött az oltás a korábban vizsgálat miatt felfüggesztett Johnson & Johnson/Janssen egyadagos vakcinákkal, ezeket jelenleg vidéken az oltóbuszokon használják fel. A következő héten pedig már a háziorvosokhoz kerülnek a Janssen-vakcinák, hogy minél szélesebb körben alkalmazhassák azokat. A szakember arról nem tett említést, hogy várhatóan hány ilyen típusú vakcina lesz majd elérhető a következő hetekben.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól