Az Index.hu által ismertetett rendelettervezet szerint az önkormányzat költségvetési főösszegét 21 milliárd forinttal megemelik. A fővárosi cégek és intézmények közül többek között a BKK, az FBI (Fővárosi Biztonsági Iroda) vagy a Budapest Film támogatását javasolja az előterjesztés.

A főpolgármesteri keretből Tarlós István javaslatára nyolcmillió forintot kapna a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, de részesülne még a pénzből 27 szervezet, például a Nyugdíjasok Szövetsége, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a Szent Margit Kórház Kardiológiai Alapítványa vagy a Történelemtanárok Egylete.

Mindemellett huszonkilenc kerületi projekt támogatásáról döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A Tér-Köz pályázaton július végéig pályázhattak a kerületek városrehabilitációs programok támogatására. Az elbírálás szempontjai közé tartozott a helyi civil kezdeményezések felkarolása, a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság, az innovatív, előremutató eszközök alkalmazása, valamint az üres, alulhasznosított városi területek problémájának megoldása. A kerületi önkormányzatok 61 pályázatot nyújtottak be, csaknem 16,7 milliárd forint értékben. A kiírás szerint a főváros mintegy 5,1 milliárd forintot használhat fel támogatásra.

A főváros által támogatott 29 projekt között van a II. kerületi Pálvölgyi Természettudományi Bemutatóhely és Családi Szabadidőpark kialakítása, egy többfunkciós közösségi tér kialakítása Békásmegyeren, az V. kerületi Szervita tér és a VI. kerületi, Nyugati téri volt Skála Metró előtti terület megújítása, a józsefvárosi Palotanegyed kulturális városmegújítása, a II. János Pál pápa téri játszótér fejlesztése, a kőbányai Újhegyi sétány átfogó megújítása, a hegyvidéki Városháza tér kialakítása és környezetének rehabilitációja, a zuglói Mogyoródi úti közösségi sportpálya fejlesztése, a csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont korszerűsítése, valamint új piac létesítése Budafok belvárosában.

A vitában Somfai Ágnes, a Párbeszéd Magyarországért fővárosi politikusa és Szaniszló Sándor MSZP-s képviselő kifogásolta, hogy nem tudják, mit takarnak a megnevezett beruházások. Havas Szófia (MSZP) kampánycélú pénzosztásnak nevezte a pályázatot, amit Hutiray Gyula (Fidesz-KDNP) visszautasított, jelezve, hogy a városfejlesztési pályázatot és annak eredményhirdetését törvényi változások határozzák meg. Tarlós István főpolgármester jelezte, a főváros főépítészi irodája kétszer is véleményezte a beérkezett pályázatokat, a forrás elosztását pedig igazságosnak tartja, szemben az előző ciklussal, amikor "minden egy kerületnek jutott". Az előterjesztést a Fidesz-KDNP és a Jobbik igen szavazataival, a Párbeszéd Magyarországért nem szavazataival, valamint az MSZP vegyes voksaival fogadták el.