Az év ifjú mestere címet ifj. Slíz Róbert harangöntő kapta. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az alkotó 1997-ben született Rozsnyón, 18 évesen készítette el az első harangját. Jelenleg 30 darabnál tart, amelyek közül 41 kilogrammos a legnagyobb. Ezek megtalálhatók Szlovákiában Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban is.
Az év mestere címet Négyes Tímea székkötő kapta. Négyes Tímea 1969-ben született, Baranya megyében él. A székfonásokhoz hagyományos alapanyagokat használ, elsősorban a háromélű sást, csuhét és gyékényt. Munkái minden jelentős pályázaton és kiállításon megtalálhatóak - áll az ismertetőben.
Kapcsolódó
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított az Év műhelye díjat a Dunakanyar Népművészeti Egyesület Szövés- és fonás a népi konyhában műhely működtetéséért, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete a Palóc komra műhely működtetéséért, Iharos Népművészeti Egyesület a Nyüstölők és Kovácsműhely működtetéséért, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület Bakony műhelyeinek működtetéséért, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Kender- és gyapjúfeldolgozás sokszínűsége műhely működtetéséért, valamint a Zala Megyei Népművészeti Egyesület a Szöszölő műhely működtetéséért kapta. (Ezért utálja sok magyar augusztus 20-át.)
A Hagyományőrző díjat a paraszti kézműves kultúra továbbéltetéséért Aba P. Ákos nemezkészítő népi iparművész vehette át.
A Király Zsiga-díjat Juhász András fafaragó népi iparművész, Nagy Gyöngyi gyöngyfűző népi iparművész, Pozvai Andrea bőrműves, Tóth Béláné Szabó Terézia csipkekészítő, Tüskés Tünde szalmafonó népi iparművész kapta.
Az életműdíjat, az Aranykoszorút idén Szénási János fazekas népi iparművész vehette át.
A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának elismeréseit a Kéz-Mű-Remek című, az élő népi kézműves kultúrát bemutató kiállítás alkotói kapták, a tárlat a Műcsarnokban látható. Az elismerést Beszprémy Katalin főkurátor, Fülemüle Ágnes, a tárlat szakmai és művészeti koncepciójáért felelős kurátor, Jakab Csaba, a belső építészeti terv megálmodója, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kapta.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében