A jegybanktörvényt módosító törvényjavaslat zárószavazásának elhalasztása lehetőséget teremt arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormány meg tudjon állapodni a jegybanktörvény nyitva maradt, vitás kérdéseiről - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére hétfőn.
Megismételték, hogy a kormány prioritásként kezeli a Magyar Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás lezárását, és azt, hogy az EKB és részben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által igényelt további finomításokkal kapcsolatosan ötoldalú egyeztetések folynak.
Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő kinevezett tárca nélküli miniszter szombaton jelentette be: azt kéri Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőtől, hogy a képviselőcsoport fontolja meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Az MTI-nek azt mondta: az elmúlt napok jegybanktörvényt érintő felvetései, valamint a IMF/EU-tárgyalások előkészítése miatt fordult ezzel a kéréssel Rogán Antalhoz.
Rogán Antal vasárnap jelezte, hogy támogatja az indítványt és biztosra vette, hogy később szavaz a Ház a jegybanktörvény módosításáról.
Az MNB-ről szóló törvényt módosító törvényjavaslatról hétfőn tartották volna a végszavazást. Az Európai Központi Bank (EKB) múlt héten csütörtökön kiadott véleményében azonban nem volt elégedett a javaslattal, mert megítélésük szerint az továbbra sem oldja fel az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat